Régebben csak kevesen birtokolták az információkat, és azt közöltek a társadalommal/közösséggel, amit jónak láttak (vagy amit a cenzúra és a hatalom megengedett). Az internet megjelenése ezt gyökeresen megváltoztatta. Ma mindenki azt tesz közzé, posztol és publikál, amit csak akar. A jövőben pedig az infokommunikációs eszközök, avagy a modern tömegkommunikációs eszközök használatát már nem a médiafogyasztók, hanem algoritmusos eljárások, és utasítások sorozata fogja meghatározni.

Kapuőri szerepek a médiában régen és ma

A tömegkommunikációt (a hagyományos és modern egyaránt) alapvetően 6 részre oszthatjuk fel véleményem szerint: az írás megjelenése, a nyomtatás feltalálása (majd használata, és fejlődése), tömegmédia (például az ipari forradalommal megjelenik telegráf, a telefon, a fotográfia, a cinematográfia/film, a rádió, és később televízió is), szórakoztatás (a korábbiak modernizációja és továbbfejlődése; már nem csak információszolgáltatásra specializálódnak) , a kommunikációs eszközök használata a mindennapokban (például okoseszközök), és végül az internet.

Az írásbeliség megjelenése előtt, a történelem korai korszakaiban a kommunikáció alapvető formája többnyire szóbeli (közvetlen) kommunikáció volt. Az egymástól gyakran elszigetelt, kis létszámú közösségek ügyeit szóban is meg lehetett beszélni. Az emlékeket, tapasztalatokat pedig szájhagyomány útján közvetlenül is át lehetett adni a következő generációnak. De ez nem azt jelenti, hogy a közvetett kommunikáció hiányzott volna ezekből a kultúrákból. Egy Tóth János és Vass Csaba meghatározás szerint az angol nyelvben a media mint a "medium" többes száma szerepel. A mai nyelvhasználatban gyakran áll "közvetítő" jelentésben, amit a tömegkommunikációban használt "média" jelölés is erősít. Eredetileg a latin "medius" -on keresztül a görög μέσος (mésos) szóból származik, és a szótári első jelentések alapján egy olyan entitást jelöl, amelyik középen vagy más dolgok között helyezkedik el, tehát egy közbülső test vagy mennyiség. [1]Az emberi civilizáció történetének alapvető és egyébként első médiuma az írás. Az írásbeliség megjelenése tette lehetővé a közösségek tapasztalatainak pontos rögzítését, és életének szervezését. Ezek alapján is látszik, hogy az írásbeliség szorosan összekapcsolódott a hatalmi viszonyokkal (az állam irányítói jórészt éppen az írásbeliség segítségével biztosították a hatalmukat és annak átörökítését). De ugorjunk az időben egy nagyot: körülbelül 20 évvel ezelőtt, mielőtt az internet megjelent, és széleskörben elterjedt (a számítógépek közötti adatcserét megvalósító Arpanet, melyet katonai célokkal fejlesztettek ki, illetve a WWW, azaz a World Wide Web- szabvány) az emberek nem ismertek más tömegkommunikációs eszközököket csak újságokat, rádiót, filmet, televíziót, amiket gyakran a szórakozással kötünk össze, s így azt gondoljuk, hogy a legtöbb ember életében csak mellékes jelentőséggel bírnak (de ez cseppet sem így van). Felmerül a kérdés, hogy a média, a tömegkommunikációs eszközök által mennyiben befolyásolta, és manipulálta már az internet megjelenése előtt is az embereket. Az internet csak az 1990-es évek második felében vált népszerűvé, és felhasználó baráttá. Mielőtt megjelent ez a 21. századi vívmány, az információ megosztásra, és cserére csak keveseknek volt lehetősége. Ha például, valamilyen gondolatot akartak megosztani a közösséggel, akkor aktív résztvevőként kellett szerepelniük valamelyik médiumnál (nyomtatott sajtó, rádió, elektronikus média stb.). Az információk közzétételét akkoriban a nyomtatott sajtó és a rádió esetében a szerkesztők, a film és televízió esetében a producerek (és még lehetne folytatni a sort) szűk köre hozott arról döntést, hogy mikor miket, és főleg milyen tartalmakat láthatnak és hallhatnak az emberek az őket körülvevő világról. Hagyományosan ők töltötték be a kapuőri szerepeket. A hagyományos értelemben vett kapuőrök esetében is már nagyon fontos volta a pontosság, a hitelesség, és a gyorsaság, de talán már akkor is az egyik legfontosabb dolog volt, hogy a hír vagy információ megfelelő nyílvánosságot kapjon. Manapság ezt úgy mondanánk, hogy ha valaki nincs fenn Facebookon, az nem is létezik, amiről nincs videó a Youtube-on az meg se történt, amit a tévében láttam, az biztos igaz, ha rádióban hallottam, akkor annak úgy kellett lennie, és ha valamit nem találok meg Google-ön, akkor az bizony nincs is (a mai kapuőrök tehát azok, akik ezeken a platformokon közzéteszik a tartalmakat). Ennek az utóbbi általánosított kijelentésnek nem feltétlen kell hitelt adnunk, mert míg régebbi generációknál a szülők vagy felmenők irányították/terelgették az utódokat, úgy manapság már a modern tömegmédia manipulál, utasít minket bizonyos (sőt általában a legtöbb) mindennapi cselekvéseinkre. A mit, miért, és hogyan kérdéskör.
Az internet lehetővé tette, hogy emberek egy virtuális hálózaton keresztűl kommunikálhassanak ingyen vagy minimális költség ellenében. Ha valakinek van internetkapcsolata (mobil, vezeték, wifi), akkor bármit azonnal megoszthat a nagyvilággal; ami az infokommunikációs eszközök (például okostelefonok, okostévék, okosórák és társaik) birtoklásával éli reneszánszát a mai 21. században. Ezt a média egy új demokratikus korszakának is nevezhetjük. Az én értelmezésemben olyan világot élünk, ami olyan mint egy második hippi-korszak. Azt rakok fel az internetre amit akarok, ahogy akarom, amikor csak akarom, ne szóljon bele senki, enyém a világ, szabad vagyok. Ezzel nagyon vigyázni kell, és óvatosnak kell lenni, mert amelett, hogy az internetnek és vele együtt ennek az új médiának számtalan előnye és lehetősége van, vele együtt rengeteg buktatója és hátránya. Az tény, hogy lényegesen megkönnyíti az információátvitelt, azaz a kommunikációt, de én pont ebben látom a hátrányát is, mivel a legtöbb felhasználó nem gondol bele abba, hogy az általunk megosztott információkat akár láthatja egy harmadik fél is, amit később felhasználhat ellenünk, vagy kellemetlen helyzetbe hozhat vele minket. Azaz ne csak az infokommunikációs eszközök legyenek okosak, hanem mi is (amennyire csak lehetséges ez).

A média területén tehát az internet miatt hatalmas változások zajlottak le, és a hagyományos kapuőri szerepek felett mások vették át a hatalmat, akik nem emberek, hanem számítógépek, illetve az ő kódjaik. De korábban ezt már említettem, és azt is, hogy azt látunk az interneten, amit látni szeretnénk. A mai csúcshatalmaknak az internet terén én a Google-t, a Facebookot, Microsoft-ot, és az Apple-t nevezném, akik mindent megtesznek azért, hogy minden információ eljuthasson hozzánk (az internet segítségével nem csak az infokommunikációs eszközök feletti hatalmat birtokolják, hanem felettünk is ők uralkodnak). Ők gondoskodnak ma a tartalomszűrésről, és hogy az információ személyreszabottan érkezzen el hozzánk. Ezek a szolgáltatók, nevezzük így őket (és még többet is felsorolhatnánk), folyamatosan versengenek, harcolnak egymással, és mindig újítanak vagy fejlesztenek valamit az általuk kínált szolgáltatáson, hogy hozzánk még személyreszabottabban érkezzen el minden az interneten keresztül; ezáltal azt érik el, hogy korlátozzák az elénk táruló információk halmazát.

A média világának szereplői

A korábban említettek alapján a médiában három főszereplő létezik, melyeket egy Wikipédiás forrás foglal össze röviden, tömören lényegretörően. A három szereplő tehát:

• Kommunikátor

A kommunikátor a valósággal foglalkozik, bárki lehet, aki professzionális módon az információ továbbítását vállalja a közlői oldalon, és nem feltétlenül kell, hogy tagja legyen a média szervezetének. Például szóvivő, pr. szakember.

• Médiaszemélyzet - kapuőr

Aki a közönség meghatározott érdekeit akarja kielégíteni azzal, hogy az információt eljuttatja a vevői oldalra (a közönséghez). A média személyzete (kommunikátorok) nem önkényesen dönti el, hogy milyen információ jut el a közönséghez, mi kerül bele a híradásokba. A média gyűjti, értékeli és szelektálja az információkat, hogy feldolgozás után eljuttassa azokat a közönséghez.

• Közönség

Azon polgárok csoportja, akik nyitottak a világ közeli és távoli közösségi problémái iránt és érdeklődők. A közönség érdek orientáltan hallgatja a híreket, várja az információkat.[2]

Sokan nem szeretik a wikipédiás forrásokat, de én ennek ellenére úgy gondolom, hogy itt nagyon jól megragadták ezt a három résztvevőt. Talán még kiegészíteném annyival, hogy manapság tulajdonképpen én is lehetek kapuőr, amikor valamelyik közösségi oldalamon megosztok valamit az emberekkel, amiről úgy gondolom, hogy mindenképpen fontos, hogy tudniuk kell. Az információk szűréséért korábban a a hagyományos tömegmédiumok voltak a felelősek. Ez a kapuőri szerep gyengült meg a közösségi online médiumok szélesebb elterjedésével, és így egyre inkább háttérbe szorítják a régieket (elavulttá, unalmassá válik a hagyományos tömegmédia). A kapuőr összességében elmondható tehát, hogy egy elvont fogalom. A kapuőrről egyébként a többségnek amúgy első hallásra egy ember, egy személy juthat az eszébe aki óv, vagy védelmez valakit, valamitől, valamiért (veszélytől, behatolótól, fenyegetettségtől).
A hagyományos kapuőrök a mostaniakhoz hasonlóan is óriási hatalommal rendelkeznek, amikor meghatározzák, hogy mit tudhatunk és mit mit nem a világról. A régi kapuőrökkel ellentétben viszont a mostaniakban nem bízhatunk meg teljes mértékben; nem hihetünk el nekik mindent.
Sajnos nem tudunk visszajutni a régi kapuőrök világába, de már nincs is rá szükség. A személyre szabott médiának az internet által sokkal többet kell tennie azért, hogy az emberek látóköre kinyíljon a világ felé. Magyarán a világháló és az infokommunikációs eszközök széleskörű elterjedésével az online médiában a kapuőröknek sokkal jobban kell bizonyítaniuk, mint az elődöknek (mint a hagyományos kapuőröknek).

White kapuőr vizsgálatai

A következőket csak szó szerint tudom idézni, mely leírja, hogy először White (1950-ben) kutatatta a kapuőröket, említést tesznek magáról a kapuőr (gatekeeper) fogalmáról és jelentőségéről, és minden a témában releváns, és hasznos tényezőről. Nagyon jól összefoglalja ez az írás az egész kapuőri rendszert, nincs is mit hozzáfűzni. Bizonyos részeket kihagyva, de szó szerint idézve, íme (kapuőrök, White, tömegkommunikáció, Westley és MacLean, kommunikátorok szerepe):

„A tömegkommunikáció modelljeinek elméleti fejlődésében mérföldkő volt White 1950-ben megkezdett a kapuőr vizsgálata. A klasszikus modellek lebontása a kapuőr vizsgálatokkal kezdődött. Az előzmények tárgyalásánál feltétlen megemlítendő még Kurt Lewin neve, aki különféle csoportok dinamikus interakcióját kutatva már 1947-ben kidolgozott egy kulcsfogalmat: a kapuőr (gatekeeper) fogalmát. [..]

White a kommunikációs lánc akkori első láncszemét kinyitotta, a láncot meghosszabbította. Egy lap szerkesztőségét úgy ábrázolta, mint kapuőrök összefüggő sorozatát. Ez a szemlélet meghosszabbította ugyan a kommunikációs láncot a társadalmi környezet felé, de még nem tudta hozzákapcsolni. White adottságként fogadta el, hogy az információk, hírek eljutnak a kapuőrhöz, nem kérdezte meg miképpen. Logikailag és időben a következő lépést Westley és MacLean tanulmánya jelentette. A modell egyik új eleme a külvilág, amely tisztázatlan viszonyban áll a kommunikátorral. A kommunikátor azonban nem azonos a korábbi modellek közlőivel, hanem tömegkommunikáción kívüli személy vagy szociális rendszer. E kommunikátor szelektál, a külvilágról szerzett észleletei között szándékai, törekvései szerint. A kommunikátor a kiválasztott információkat eljuttatja a "kapuőr"-nek. A kapuőr a tömegkommunikációs szervezet, amely részben önállóan is észleli a külvilágot, részben pedig szelektál a kommunikátortól kapott információk között, de végeredményben csak közvetítő szerepet játszik. A kapuőr a közönség szükségleteinek megfelelően válogat a továbbítandó, közvetítendő információk között[3].”

Felhasznált irodalom és internetes forrás

[1] Wikipédia (2015). Média (kommunikáció).: http://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A9dia_%28kommunik%C3%A1ci%C3%B3%29 Utolsó letöltés: 2015.03.04. 10:19. Eredeti forrás: Tóth János-Vass Csaba (2012): ClearHYPERLINK "http://komejournal.com/files/Clear.pdf", HYPERLINK "http://komejournal.com/files/Clear.pdf"UnclearHYPERLINK "http://komejournal.com/files/Clear.pdf" HYPERLINK "http://komejournal.com/files/Clear.pdf"andcHYPERLINK "http://komejournal.com/files/Clear.pdf" HYPERLINK "http://komejournal.com/files/Clear.pdf"Non-mediaHYPERLINK "http://komejournal.com/files/Clear.pdf" - an HYPERLINK "http://komejournal.com/files/Clear.pdf"AttemptHYPERLINK "http://komejournal.com/files/Clear.pdf" HYPERLINK "http://komejournal.com/files/Clear.pdf"atHYPERLINK "http://komejournal.com/files/Clear.pdf" HYPERLINK "http://komejournal.com/files/Clear.pdf"Conceptualisation. KOME: AN INTERNATIONAL JOURNAL OF PURE COMMUNICATION INQUIRY, 1 (1). pp. 20-30. ISSN 2063-7330

[2] Wikipédia (2015). Média (kommunikáció).: http://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A9dia_%28kommunik%C3%A1ci%C3%B3%29 Utolsó letöltés: 2015.03.04. 10:19. HYPERLINK "http://komejournal.com/files/Cle

[3] Old.ektf.hu (2015). http://old.ektf.hu/~forgos/hivatkoz/mediaismeret/white__kapur_vizsglatai_1950.html Utolsó letöltés: 2015.03.04. 10:19. HYPERLINK "http://komejournal.com/files/Cle

Egyszer régen, egy messzi-messzi galaxisban...Csak vicc volt! Szóval egyszer régen (még 2010-ben), amikor szorgalmasabb, kreatívabb, és fiatalabb voltam (szóval, amikor nem voltam ilyen lusta és öreg); írtam egy ilyen kis szösszenetet (szösszenetet a fenét), egy hosszabb hangvételű esszét a sajtótörténetről. Az írás hosszabb volt ennél a formánál is, illetve tettem hozzá képi illusztrációkat, de ezeket most kihagyom belőle, mert a mai álláspontom szerint, ez már így is elég hosszú, és egyesek számára száraz lehet. Számomra érdekes volt a megírása is, és maga a téma is, ezért remélem hogy aki végigolvassa annak is ad majd valami "pluszt", mint nekem. #nosztalgia

Bevezető

     A XXI. században a médiumokat (tömegkommunikációs eszközöket) – a magazinokat, az újságokat, a filmet és a televíziót – gyakran a szórakozással kötjük össze, s így azt gondoljuk, hogy a legtöbb ember életében csak marginális (valaminek a szélén lévő, nem középponti, mellékes) jelentőséggel bírnak.

     A „szórakoztató” médiumok, például a televízió vagy az újság is hatalmas hatást gyakorol a tapasztalatainkra. Nem csak azért, mert bizonyos irányban befolyásolják viselkedésünket, hanem azért is, mivel hozzáférhetővé teszik azt a tudást, amelyre társadalmi tevékenységünk során támaszkodunk. Például a szavazás a parlamenti választásokon lehetetlen lenne, ha nem volnának általánosan hozzáférhetőek a politikai eseményekre, pártokra, és jelöltekre vonatkozó információk (még a politika iránt abszolút nem érdeklődő emberekhez is - akik nem sokat tudnak a politikai személyiségekről – eljut valami a nemzetközi és hazai eseményekről). Csak egy igazi remete zárhatná el magát teljesen a „híresemények” világától, amelyek mindannyiunkra hatnak, bár élhetünk a gyanúval, hogy egy XX. századi remete azért rendelkezne egy rádióval.

     Ma a modern kommunikációs eszközök központi szerepet játszanak életünkben, s számos elengedhetetlen információs szolgáltatást nyújtanak, valamint lehetőséget adnak a szórakozásra és az önművelésre. Ugyanakkor a médiumok általában tendálnak afelé, hogy a társadalom uralkodó csoportjának nézeteit visszhangozzák. Ez nem annyira a közvetlen politikai cenzúra következménye, hanem inkább abból a tényből ered, hogy adatbankok, televízió, az újságok stb. viszonylag kevés kézben koncentrálódnak. A világ kommunikációját korlátozott számú ország uralja.[1]

     Magyarországon a XIX. század végén jöttek létre az első sajtóvállalatok, „sajtómágnásnak” is nevezett vezetőikkel. Ebben a korszakban még nem volt rádió, tévé, mozi is alig, így a sajtó feladata volt a szórakoztató és a teljes információs piac lefedése. Újságok jelentek meg (naponta többször), rikkancsok járták az utcákat a néplapokkal, a kávéházakban pedig minden jelentősebb, aznapi külföldi és hazai napilap olvasható volt.[2]

 Előzmények- A tömegsajtó kialakulásának társadalmi és technikai előzményei

     A népesség növekedésével és a társadalmi viszonyok átalakulásával az információk áramlásának folyamata is egyre összetettebbé válik. Az újabb és újabb kommunikációs eszközök és kommunikációs eszközök megjelenése azonban nem szünteti meg, csak kiegészíti, és „színesebbé” teszi a korábbi kommunikációs formákat.

Az írásbeliség megjelenése előtt az úgynevezett törzsi kultúrákban, illetve a történelem korai korszakaiban a kommunikáció alapvető formája többnyire szóbeli (közvetlen) kommunikáció volt. Az egymástól gyakran elszigetelt, kis létszámú közösségek ügyeit szóban is meg lehetett beszélni. Az emlékeket, tapasztalatokat pedig szájhagyomány útján közvetlenül is át lehetett adni a következő generációnak. Ezek nem azt jelentik, hogy a közvetett kommunikáció hiányzott volna ezekből a kultúrákból.

     Az emberi civilizáció történetének alapvető és egyébként első médiuma az írás. Az írásbeliség megjelenése tette lehetővé a közösségek tapasztalatainak pontos rögzítését, és életének szervezését. Ezek alapján is látszik, hogy az írásbeliség szorosan összekapcsolódott a hatalmi viszonyokkal (az állam irányítói jórészt éppen az írásbeliség segítségével biztosították a hatalmukat és annak átörökítését). Az írásbeliség kiváltságát birtokló másik intézmény a mindenkori egyház volt (többnyire szoros szövetséggel állt az államhatalommal). Az egyház képviselői „írástudók” voltak, ezáltal rendelkeztek kötelezettségekkel és hatalmi előjogokkal. A keresztény egyház többek között egy évezreden keresztül a bonyolultabb társadalmi kommunikáció legfontosabb szereplője volt. Például rögzítették a fontosabb társadalmi tapasztalatokat. átadták a művészeteket és a tudományokat, és közvetítettek az írástudó elit valamint az írástudatlan többség között. A polgári társadalmak létrejöttéig Európában az emberek többségének életében az írásbeliségnek még nem volt igazán fontos szerepe. Egyirányú volt a közvetett társadalmi kommunikáció. A törvények, szabályok, tudományos és művészeti ismeretek, azaz az alapvető információk áramlását az állami és egyházi elit érdekei irányították (a társadalom döntő többsége pedig írástudatlan maradt). A faluközösségekben, lovagvárakban, kisebb városi kommunákban élő emberek elboldogultak a szóbeliséggel és a különböző jelrendszerekkel.

     A modern tömegkommunikáció kialakulásának közvetlen, társadalmi és technikai értelemben vett előzménye a könyvnyomtatás megjelenése volt. A nyomtatott könyv formájában jelent meg az első tömegesen árusítható és előállítható médiaszöveg. Az írás sokszorosításából következik a könyvnyomtatás rendkívüli kultúrtörténeti jelentősége. A könyvnyomtatás felfedezőjeként a mainzi mestert, Johannes Gutenberg-et tartják számon (1455), bár számtalan technikai újítás előzte meg találmányát. Már Kínában és a Római Birodalomban is ismerték a rögzített betűsorokból álló nyomtatást. A különálló fémbetűkből összerakott, majd a nyomtatás után szétszedett betűket alkalmazó nyomtatási eljárás pedig a 15. század második felétől kezdett elterjedni Európában. A másik technikai feltétele a könyvnyomtatás széleskörű elterjedésének, a rongyból előállítható papír volt, az állatbőrből készülő pergamennel szemben (olcsóbb volt, hiszen például egy 150 oldalas, pergamenre írott kódex tucatnyi birka bőrét igényelte). A könyvek nyomdai úton való előállításának legfontosabb megrendelője a papság volt. Kezdetben a latin, később nemzeti nyelvekre fordított bibliákat, teológiai tárgyú műveket sokszorosították. Nagy lökést kapott a könyvnyomtatás a reformáció megjelenésével, mivel a különböző hitviták vitakönyveit és röplapjait gyorsan és minél szélesebb körben kellett terjeszteni. A 13. századi Európában jelentősen megnőtt az olvasni tudó nem egyházi személyek száma is. Komoly kereslet mutatkozott a gyors másolási eljárásokra, mivel az egyetemeken és a kolostorokban dolgozó másoló szerzetesek már nem tudtak megfelelni az igényeknek. A középkor végén, a távolsági kereskedelem kialakulásával, a formálódó városi lakosságnak egyre nagyobb szüksége volt a pontos és rendszeres üzleti hírekre (ezeket írnokok írták, és városi kikiáltók olvasták fel). A kereskedők magánlevelekben, majd levélújságokon keresztül tudták meg a legfontosabb árakat, beszerzési lehetőségekre vonatkozó információkat. A sajtó megjelenésének előzménye az egyháztól és az udvartól egyaránt függetlenül működő kereskedelmi kommunikációs hálózat kialakulása volt.

     A középkort felváltó új korszakot a nyomtatás, az új piacok megjelenése, s ezzel összefüggésben a mind szélesebb körű társadalmi kommunikáció jellemezte. A könyvnyomtatás nyomán kiformálódó polgári nyilvánosság fő jellemzője, hogy a társadalom többsége számára hozzáférhetővé váltak az információk. A 17-18. század fordulójától a társadalmi önszerveződés alapjává a sajtószabadság vált.[3] Az újságok mellett már a 17. század utolsó harmadában megjelentek a folyóiratok, amelyekben a tények magyarázatát, kritikákat, pedagógiai tanácsokat közöltek, a szegények iskolájáról, jótékonysági rendezvényekről írtak. Sőt a szerzők javaslatokat tettek az iskolaügy javítására, és a civilizált érintkezés formáira. Ez az újfajta nyilvánosság először Angliában jött létre a kávéházakban, klubokban, majd évtizedekkel később a francia szalonokban. Főszereplői szabad polgárok és közemberek voltak, akik olyan megvitatták a szegénység, személyiség jogok, az uralkodó család képességei, külkapcsolatok, irodalmi és zenei művek minősége, színdarabok stb. kérdéseket.

Az újságok modern formája az 1700-as években terjesztett nyomtatott pamfletekből és krónikákból alakult ki. Az újságok milliós vagy sokezres olvasótáborral rendelkező „napilappá” csak a XIX. század végén váltak. [4]Az újság elterjedése meghatározó jelentőségű fejlemény volt a modern médiumok történetében, hiszen sokféle információt fogott össze egyetlen korlátozott terjedelmű, könnyen reprodukálható kiadványban. Az újságokban egy helyen jelentek meg az éppen aktuális hírek, hirdetések és szórakoztató cikkek. Az újságok hirdetési rovata és a híranyagok párhuzamosan fejlődtek, a műfaji határok pedig folyamatosan változnak.

     1792-ben, a brit parlamentben egyes képviselők már nem a többi képviselőhöz, hanem a „közönséghez” fordulva beszéltek, hiszen a sajtó képviselői ott ültek, és lejegyezték az elhangzottakat. A közvélemény nyilvános vitákban alakult ki, miután a közönség a tájékoztatás és az oktatás révén képessé vált arra, hogy megalapozott véleményre jusson. A közoktatás bevezetésével egyre többen tanultak meg olvasni és írni, miközben kiépült a nyomtatott sajtó intézményhálózata. A magánszemélyekből „közönség” lett, mégpedig ítélő közönség. A polgári nyilvánosság legfontosabb funkciója az állammal szemben megfogalmazott kritika volt. Az ismeretekhez jutás előjoga főként az adott társadalom hatalmi viszonyaitól és a kommunikáció adott korban alkalmazható technika lehetőségeitől függ. Azt az összetett kapcsolatrendszert, amely meghatározza, hogy egy társadalom tagjai milyen mértékben és módon tudnak informálódni és ismereteik alapján részt venni az őket érintő döntések (törvények) meghozatalában, társadalmi nyilvánosságnak nevezzük. Az 1860-as évek elején az újságokra rendszeresen előfizető polgárok száma egész Magyarországon nem volt több néhány ezernél.[5]

     Az olcsó napisajtó az Egyesült Államokban alakult ki. New Yorkban jelentettek meg először egycentes napilapot, amelyet később a többi keleti parti nagyváros is átvett. Már az 1900-as évek elején léteztek olyan városi vagy regionális újságok, amelyek az államok többségéből szállítottak híreket. A tömeges bevándorlás időszakában számos idegen nyelvű újságot alapítottak az Egyesült Államokban. A XIX. század vége után az újságok tömeges elterjedésében az olcsó újságpapír feltalálása kulcsszerepet játszott. A századforduló két legtekintélyesebb lapja a londoni The Times és a New York Times volt (más országok befolyásos lapjai ezeket igyekeztek követni). A minőségi újságok jelentős politikai tényezővé váltak, s befolyásuk megmaradt mind a mai napig.[6]

     A XIX. századi európai ember hitt a tudományban, Istenben, a tökéletesedő társadalomban s mindezek következtében az európai kultúrában és annak képviselőjében: társaiban és önmagában. Az európai modell és kultúra a XX. század végén is jelentős maradt, de szembeötlő a századelőhöz mért tévesztése. A kultúra, a gazdaság, és a politika változásai és a technika eredményei fokozatosan átformálták a mindennapi életet:[7]

• Átalakult a munkatevékenységek jellege és köre.
• A mezőgazdasághoz képest rohamosan nőtt a szolgáltatás és az ipar. Elterjedt a tömegtermelés, mind képzettebb munkaerőre lett szükség
• Emelkedett a diplomások szerepe és száma.
• (Ezek együtt járt a gépesítéssel, a folyamatos technikai forradalommal.)
• Folytatódott az urbanizáció.
• A technikai vívmányok felgyorsították a közlekedést, a hírközlést, megteremtették a modern tömegkommunikációt.
• Megnövekedett az emberek komfortigénye, és nőtt az iskolázottság szintje.
• Teljesen átalakult (emancipálódott) a nők társadalmi helye és szerepe, így változott a gyermekek helyzete is (a társadalom aktív tagjaivá váltak).
• Az orvostudomány és az orvosi ellátás fejlődésével emelkedett az átlagos életkor (általánossá vált a nyugdíj).
• A változások mind több ember számára tették lehetővé a szabadidős tevékenységet à üdülés, utazás, sport, szórakozás
• Hódított a demokrácia eszméje, a valamilyen szintű politizálás igénye.
• Megmutatkozott a kultúra megosztottsága, az elit- és a tömegkultúra elkülönültsége.
• Lehetetlenné vált a polihisztorság: a felhalmozott ismeretek már főbb vonalaikban sem foghatók át egyetlen ember által.

Az életlehetőségek nagyfokú javulása ellenére az ember mind bizonytalanabbnak érzi magát nemcsak egész létével, hanem mindennapjaival szembesülve is.[8]

Találmányok

A XIX. századra kiépülnek a tömegkommunikáció korának nyilvánosságát biztosító intézmények: nyomdák, postaszolgálat (postakocsi járatok, rendszeres hajójáratok, postavonatok, 1895-tól az amerikai utcákon postaládák), a sajtó (a század közepétől megjelenő főfoglalkozású újságírókkal), telekommunikációs hálózatok, hírügynökségek. A távközlésben döntő fordulat következett be 1837. szeptember 4-én, amikor Morse a New York-i egyetemen leadta első - pontokból és vonásokból álló – üzenetét, majd 1844. május 24-én Washington és Baltimore között megtörtént az első üzenetváltás. A távírórendszer hálózata a vasúttal párhuzamosan épült ki, s kezdetben főleg a közlekedés biztonságát szolgálta. Az Egyesült Államokban már 1849-ben 18000 km volt a távíróvonalak hossza. A gyors hírközlés új lehetőségeit felismerve a vállalkozók egymás után alapítottak hírügynökségeket.

• 1839-ben találták fel a fényképezőgépet (Niépce és Daguerre francia feltalálók). A fotografikus kép keletkezéséhez szükséges olyan optikai rendszer, amely a leképezést lehetővé teszi, valamint szükség van olyan fényre érzékeny anyagra, amely a látványt képes rögzíteni és tartósan megőrizni. Az első fényképezőgépek különleges anyaggal bevont papírra vagy üvegre rögzítették a képeket. Az eljárás nagyon lassú volt (az első fotó expozíciója 8 órán át tartott). 1889-ben készült el az első hordozható fényképezőgép. Rugalmas filmtekerccsel működött, amelyre sokkal gyorsabban és olcsóbban tudták a képeket rögzíteni. A XIX. században a művészek, főként a képzőművészek értik meg talán a leggyorsabban, hogy a fotográfiával új korszak kezdődött az ábrázolás, sőt talán a látás és az emberi érzékelés történetében is. A közönség ünnepli a fotográfiát, mint egy új, minden addiginál demokratikusabb művészeti ág, amely mindenki számára elérhető, és mint egy nagy hatású kommunikációs formát is, amely érdekesebbé teszi az újságokat, a könyveket, a köztereket, s amely temérdek olyan dolgot mutat, amit ezelőtt soha senki nem látott. A fotográfia megjelenése mégis rendkívüli módon megosztotta a gondolkodókat és művészeket.
• 1870 körül találták fel az írógépet. Az elmúlt századokban a legtöbb hivatalban mindent kézzel írtak.
• 1880-ban találták fel a gramofont. Ez egy olyan lemezlejátszó volt, amelyet fel kellett húzni, mint egy órát. Eleinte a lemezek recsegve szóltak.Az első feltalálók próbálkoztak viasszal, ezüstpapírral, de még csokoládéval is, hogy lemezt készítsenek belőlük. A lemezek ma már viaszból készülnek.
• Bell telefonja 1876-tól forradalmasította a távközlést, a XX. század végén pedig a szikratávíró, majd a rádió feltalálásával már vezetékre sem volt szükség. Az első rádiók az 1920-as években készültek. A hangjuk olyan gyenge volt, hogy az embereknek fülhallgatón keresztül kellett hallgatniuk.
• A filmfelvevő első feltalálói – Luis le Prince, Thomas Edison és munkatársa, William Dickson, majd a Lumiére fivérek – a XIX. század végén valójában a camera obscura elvét fejlesztik tovább. A francia August és Louis Lumiére (A munkaidő vége-1815, A vonat érkezése-1895, A megöntözött öntöző-1895), cinematográfjukkal 1895. december 28-án, a Grand Café pincéjében tartották meg az első nyilvános vetítést 33 fizető néző számára. Ezt a napot úgy tartjuk számon, mint a mozi születésnapját.

 A széles körben elterjedő tömegközlési technikák hasonlóan a drámai kommunikációs forradalmat idéznek elő, mint a XV. században Gutenberg találmánya, a nyomtatott könyv.

Boldog békeidők Magyarországon

   Magyarországon a polgárosodás együtt jelentkezett az életmódot átalakító technikai fejlődéssel. A vívmányok nálunk is a társadalom felső csoportjai felől terjedtek a szélesebb rétegek felé, de a lakosság zömét kitevő parasztságot kevésbé érintette (így csak a városi lakosság körében hódítottak). A XIX-XX. századfordulón egy munkás jelentős vívmányként élte meg a vasárnapi szabadnapot és a napi nyolc órás munkaidőt. Számos korábban is kedvelt módja hódított tért a szabad idő eltöltésének szélesebb körökben. Például újság- és könyvolvasás, színházbajárás, később ezekhez társult a századforduló új vívmánya a mozi.

   Az ipari forradalom hatalmas változásokat hozott a művelődésben hazánkban a századfordulón. Az analfabetizmus (írás- és olvasástudatlanság) felszámolása a fiatalabb korosztályok számára elérhetővé tette az újságok, a könyvek olvasását, a levelezést. Ehhez persze a posta, a papíripar, a nyomdaipar stb. fejlődése is kellett. A tudományos és az oktatási intézményrendszer kiépülése a kultúra összes területén virágzást indított el. Létrejöttek az érdeklődő nagyközönségnek szánt alapmunkák (országleírások, lexikonok, Magyarország története tíz kötetben).

     A növekvő olvasótábor megteremtette a lap- és könyvkiadás felfutását mind a magaskultúra, mind a tömegkultúra szintjén. Elképzelhetetlen mennyiségben fogytak Jókai, majd az őt követő költő- és írónagyságok (Karinthy Frigyestől Mikszáth Kálmánig) kötetei. Számos irodalmi folyóirat, köztük az irodalomszervező és programadó Nyugat válhatott nyereségessé a művelt középosztály megerősödésével. A fiatal korosztály számára színvonalas ifjúsági irodalom (Pál utcai fiúk, Egri csillagok) és mesekönyvek jelentek meg. Széles volt a szórakoztatásra szánt kiadványok skálája is, a történelmi regényektől (Herczeg Ferenc) a ponyvairodalomig (pornográfia, bűnügyi regények stb.)

   Az ilyen széles irodalmi közönség hazánkban még új dolognak számított, így a tömegkultúra térnyerése csak a XX. század elején – a nyugatihoz hasonló – ellenérzést/véleményt kiváltani a magaskultúra alkotóitól. Egyéni, népszerű élettere volt a művészvilágnak és az értelmiségnek a kávéház. Az ország városaiban a kávéházak egyszerre jelentették az irodalmi élet kereteit és a szórakozást.[9]

     Az újság egyetlen olyasmit birtokol, ami az üzlet élet számára fontos lehet, s amiből azért maga is üzletet csinálhat: ez maga a hír. A hír, amely érdekesnek és igaznak kell lennie (ebből következik az objektivitásra való törekvés). Az érdekesség és az igazság kívánalma teremtette meg a modern sajtó kulcsalakját, a riportert. Az 1850-es évektől rendszeresen jelentek meg hirdetések (a sajtó üzlet feltételei) a magyar sajtóban, ám többségüket a lap nyomdájának, kiadójának egyéb termékei és különböző hivatalokkal többé-kevésbé összefüggésben álló hirdetmények tették ki. 1881-ben megalakul az MTI elődje a hírközlő intézmény. A hirdetések egyik fajtája az átalány hirdetés volt; ezzel a MÁV-tól a bankházakig számos olyan intézmény élt, amelyiknek rendszeresen kellett értesítenie a közönséget. A hirdetések másik fajtája az egyedi hirdetések. A nagy lapok hirdetésgyűjtésre saját ügynököt alkalmaztak, a többieket a hirdetési irodák látták el. Létezett persze a hirdetéseknek még egy különleges, rejtett formája: a politikai kortesbeszédek közlése.

     Lapárusítással általában a trafikok, könyvesboltok, vidéken a szatócs- és fűszerüzletek foglalkoztak, de az olvasó általában előfizetés útján jutott a lapokhoz. Ugyanígy jutottak hozzá a különböző körök, egyesületek, klubok, kávéházak. Az előfizetés útján történő hírlapterjesztés addig játszhatta a főszerepet, amíg tiltó rendeletek korlátozták az újságok árusítását. A terjesztési terület felszabadítása kettős eredménnyel járt. Először is szükségessé vált a postán kívüli hírlapszállítás. 1885-ben létrejött a Csomagszállítási Rt., mely kizárólagos joggal szállította vidékre és árulta a pályaudvarokon a jelentősebb napi- és hetilapokat. A lapterjesztés szabadságának biztosítása azzal az eredménnyel is járt, hogy kialakult a kolportázs, a lapok utcai árusítása és vele együtt egy új foglalkozás, a rikkkancsok. Az 1890-es években az Andrássy út és a közutak rendszeresen látható figurái lettek rikkancsok. A Budapesti Hírlap kiadóhivatali főnöke megalapította az Esti Újságot, az első olyan magyar hírlapot, mely utcai árusításra épült, s ezzel megteremtette a magyar bulvársajtót. 1897. április 13-án jelent meg az újabb belügyminisztériumi rendelet a „hírlapok utcai elárusításának szabályozása tárgyában”, mely kimondta, hogy a címen és áron kívül nem szabad a tartalomból semmit sem kikiabálni, és iskolás gyerekeket vagy betegeket nem bízhat meg ezzel a kiadó. A bulvárlapok stílusát is az szabta meg, hogy naponta nagy példányszámban kellett eladni őket, nem is lehetett előfizetni rájuk. 1907-ben az Esti Újság, Friss Újság, Kis Újság és A Nap már napi százezer és kétszázötvenezer példány között jelent meg.

     Az újságírók jogállása hivatalosan még a kereskedősegédekkel volt azonos. Az 1912 elején zajló per fellebbezése során mondták ki az újságírói szakma értelmiségi foglalkozásként való elismerés folyamatát. Az elismerés formáját jelentették a különböző fokozatú állami kitüntetések (Ferenc József-rend, Vaskorona rend, Koronás arany érdemkereszt és titkos tanácsosi cím). A legmagasabb címekkel és rangokkal kitüntetettek a magyar sajtóélet elitjét képezték. A millennium idején egy fővárosi napilap mintegy 15 fizetett munkatársat foglalkoztatott a szerkesztőségben. A felelős szerkesztő általában cikkeket is írt a lapjába; a helyettes szerkesztő osztozott vele a szerkesztés szellemi részéért viselt felelősségben, vezette a belpolitikai rovatot, és alkalmilag írt is. Volt politikai cikkíró, közgazdasági rovatvezető, segédszerkesztő, országgyűlési tudósító, törvényszéki rovatvezető. A bankok szabályos nyilvántartás szerint biztosították juttatásaikat az egyes lapoknak és újságíróknak. Közgyűlésnél, tőkeemelésnél „remunerációt” kaptak a közgazdasági lapok szerkesztői, illetve átalányt kaptak maguk a lapok (ezenkívül volt még „egyéb juttatás” is). Megjelentek „zugújságírók” (legelvetemültebb változatukat nevezték „revolveres” újságírónak). 1910 után megszaporodtak az újságírói erkölcs elleni támadások és a keménykezű rendcsinálást követő hangok. Ahogyan egyfelől megnövekedtek az újságírók és általában a sajtó elleni támadások, másfelől nőtt a pálya értelmiségi és üzleti elismerése, úgy alakultak ki a sajtóélet egyes csoportjainak érdekvédelmi szervezetei, szakmai kapcsolatokat ápoló társadalmi formái és önképző szervezetei.[10]

Három vezér és üzletember

• Rákosi Jenő (1842-1929): 1881-ben a Pest Hírlapból kiválva alapította a Budapesti Hírlapot, amelynek mottója: „magyarosan, magyarul, magyarán”. Ő ajánlotta fel a magyar koronát Lord Rothermere-nek.
• Vészi József (1858-1940): magas szinten művelte az újságírást. Két évig működött főszerkesztőként a Pesti Naplónál, majd megalapította a Budapesti Naplót. Vészi fedezte fel Ady Endrét, és ő fedezte a költő egyéves párizsi tartózkodását is. Műfordítóként és költőként is publikált. 1928-ban, 50 éves újságírói jubileuma alkalmából felsőházi taggá nevezték ki.
• Miklós Andor (1880-1933): 1903-tól a Pesti Naplónál dolgozott, mint hirdetési ügynök, aztán mint közgazdasági munkatárs, végül mint a rovat szerkesztője. Ő tette híressé a Pest Napló közgazdasági rovatát (Surányi József, a lap tulajdonosa 1910-ben elbocsátotta őt, erre Miklós Andor rágalmazási pert indított, amelyben az egész sajtó, sőt a tanuskodó bankárok és a nagyiparosok is az ő pártjára álltak). 1910-ben alapította meg a nevét fogalommá tevő Az Estet (félmilliós példányszámot ért el, 1919 májusában a Tanácsköztársaság betiltotta a lapot). Móricz Zsigmond értette és fogalmazta meg a lényeget: Miklós soha nem hazudott, csak adagolásra vigyázott, és a legnagyobb szerkesztőzseninek nevezte. Miklós óriási üzleti nyereségének számottevő részét jótékonysági célokra fordította a világháború alatt. Pályája egy valóságos nagypolgári karrier volt: homályos vagy titokban tartott pontokkal egyfelől, ám rátermettséggel, eréllyel, határozott koncepcióval, nagyvonalúsággal és ateljesítmény, a minőség iránti érzékkel másfelől. Életműve a világszínvonalú magyar bulvársajtó megteremtése és müködtetése volt.

A modern magyar publicisztika ősei és hősei

• Mikszáth Kálmán (1847-1910): Szegedi Naplónál kezdett, 1880-ban az Ország-Világ segédszerkesztője, a Pest Hírlapnál írta a „T Házból” című országházi beszámolóit. Politikai szatírát modern közkedvelt karcolattá fejlesztette; csevegés, szatíra, dorgáló, de megbocsátó irónia ..stb.
• Bartha Miklós (1848-1905) tradicionális ellenzéki politikus, szónok és újságíró. A Függetlenségi Párt egyik nagy befolyás, gyújtó hangú, alkalomadtán antiszemita vezércikkírója volt. 1880-ban indította meg az Ellenzék című napilapot 8később főszerkesztője). Vezércikkeit a Magyar Hírlap, és a Magyarország közölte. Nagya hatása volt a népi írói mozgalomra, őt tekintette ősének.
• Bródy Sándor (1863-1924): Budapesti Hírlap, A Hét, Erdélyi Híradó, a Jövendő. Szerkesztőtársai: Ambrus Zoltán, Gárdonyi Géza, Heltai Jenő
• Ignotus/ Veigelsberg Hugó (1869-1949): apja a Pester Lloyd főszerkesztőjeként működött. A Hét, a Magyar Hírlap munkatársa volt, majd Hatvany Lajossal és Fenyő Miksával együtt ő alapította meg a Nyugatot. Személyes ízlés, mely intuíció révén fogja fel a kritikává tett tárgyat, egybeötvözve a konzervatív ízlést és eszmerendszert, melyek irodalmi szecesszió vezéralakjává tették. A publicisztikai modor tőle ered.
• Ady Endre (1877-1919): a magyar újságírás bibliája. Az egyetemes szellemű polgári radikálisok éppúgy tanultak tőle, mint a nép-nemzeti szellemű magyar ellenzékiek. Írt a debreceni Főiskolai Lapokba, a kormánypárti Debreceni Hírlapba, Nagyváradi Naplóba, Budapesti Hírlapba, Budapesti Naplóba, Pesti Naplóba, Jövendőbe, Világba, Népszavába, és a Nyugatba. Publicisztikája magával ragadó.
• Jászi Oszkár (1875-1957): politológus típusú, ideológiákra érzékeny, tág látókörű és befolyásos radikális gondolkodó volt, de nem gyakorlati újságíró. Valódi publicisztikát Jászi a Világban, majd a Bécsi Magyar Újság főszerkesztőjeként írt.
• Móricz Zsigmond (1879-1942): Ady pártolásával tört az élre, az Újság belső munkatársa volt. Publikálta a falu életét és hiteles figuráit, a szegény ember nyomorát, a katonák sorsát az első világháború idején (mint a Pest Hírlap haditudósítója). A Nyugat szerkesztője volt, Babits Mihállyal együtt. Írásainak szépirodalmi értékükön is túlmenő erkölcstörténeti jelentősége van: a magyar lelkiismeret szól belőlük törhetetlen igazsággal.
• Heltai Jenő (1871-1957): Magyar Hírlap, Pesti Hírlap. Nagysikerű színműveket, vígjátékokat írt. Alapítója volt a Fidibusz című vicclapnak. Költészetének jelentős része is verses publicisztika volt.
• Molnár Ferenc (1878-1952): Budapesti Napló, A Hét, Esti-lapok, Pesti Hírlap
• Kosztolányi Dezső (1885-1938): Haláláig nem hagyott fel az újságírással. Műveltsége, stílusának eleganciája különleges volt, akárcsak európai szellemű liberalizmusa, amely nem tette lehetővé számára, hogy a hazai politikai vagy eszmei csoportosulások bármelyikét elfogadja. Írt a Budapesti Naplóba, a Hétbe, a Pesti Naplóba, megszerkesztette az Esztendő című lapot. Kosztolányi egyetemes jelenség volt publicistaként.
• stb.

A Monarchia kori Magyarország vezető lapjai

• Pesti Hírlap: „minden hírt gyorsan közlő, olcsó napilap”. A Pest Hírlap a kormánytól és pártoktól teljesen függetlenül mondja ki véleményét. A lapnak állandó rovatbeosztása volt, a jelentős európai fővárosokban szerződtetett tudósító működtek. A Pesti Hírlap a liberális nagyvárosi polgárság kedvelt és színvonalas napilapja, a legnevesebb írókat és publicistákat foglalkoztatta. 1910-re elérte a 60000-es példányszámot, amit csak az Est szárnyalt túl.
• Budapesti Hírlap: 1881-ben Rákosi Jenő alapította. A nemzeti ellenállás „vezérorgánuma”.
• Magyar Hírlap: A mérsékelt ellenzéknek nevezett Apponyi-párt 1891-ben indította meg. Vezércikkírója Ignotus volt. Irodalmi lapmegfelelője a Hét, hírlapi kifejlesztője, folytatója pedig a Budapesti Napló volt.
• Pesti Napló: nemzeti liberális színezetű, de független lap. Ifj. Ábrányi Kornél szerkesztésében, a liberális nagypolgárságot tekintette olvasóközönségének.
• Budapesti Napló (1896-1918): a Pest Naplóból vált ki. Színes, érdekes, a radikalizmusra fogékony liberális értelmiség és a budapesti felső középosztály szemében befolyásos lap volt. Ady, Molnár Ferenc, Kosztolányi, Biró Lajos, Szép Ernő írásai fémjelezték.
• Friss Újság: Habár Mihály indította bulvárlap. Hajnalban jelent meg, igen olcsó volt, pártpolitikára való tekintet nélkül tálalta az olvasmányokat és az érdekessségeket. Meghaladta a százezres példányszámot. Alapelveiben követte az esti Újságot.
• Esti Újság: 1896-ban Rákosi Jenő indította útjára. Az első igazi bulvárlap, melyet olcsón, egy krajcárért árusítottak, tartalma kizárólag hírközlésre alapult.Barna Izidort kérte fel a szerkesztésre, aki a kor egyik legkiemelkedőbb újságírója volt és akit a riport magyarországi sajtóban való meghonosítójának tartanak. A lap délután 16-17 óra körül jelent meg és az aznapi legfrissebb és legérdekesebb eseményeket tartalmazta. A lap alapításakor azt ígérték a szerkesztők, hogy nem lesz benne politika, de mivel nagyrészt a Budapesti Hírlap újságírói dolgoztak itt is, nem tudtak elszakadni a politikától. Fontosak voltak a lapban a szenzációk és a bűnügyek, de nem azzal az etikátlan hozzáállással, mint a mai bulvárlapokban.
• Az Est: Miklós Andor lapja. „Népegyetem volt Az Est” Móricz Zsigmond szerint. Remek tudósítói hálózatot épített ki, és egyedülállóan kitűnő riporterhadat foglalkoztatott. A legmagasabb példányszámot, a napi kétszázezret, de előfordult hogy a kétszeresét is elérte.

Felhasznált irodalom és internetes forrás

[1] Anthony Giddens: Szociológia. Osiris Kiadó. Budapest, 1997 - IV.RÉSZ- Társadalmi intézmények- Oktatás, kommunikáció és média (426.oldal,431.oldal)

[2] Sajtótörténet- A sajtó virágkora Magyarországon (1878-1918)

http://szabadbolcseszet.elte.hu/index.php?option=com_tanelem&id_tanelem=545&tip=0

[3] Hartai László- Muhi Klára: Mozgókép és médiaismeret 1. (39.oldal). Pauz-Westermann Könyvkiadó Kft. Celldömölk, 2009

[4] Anthony Giddens: Szociológia (426.oldal- Az újságok fejlődése- 1. bekezdés). Osiris Kiadó, Budapest, 1997

[5] Hartai László-Muhi Klára: Mozgókép és médiaismeret 1. (40.-41.oldal).

[6] Anthony Giddens: Szociológia (426.oldal- Az újságok fejlődése- 2.-3. bekezdés). Osiris Kiadó, Budapest, 1997

[7] Mohácsy Károly- Vasy Géza: Irodalom a középiskolák 12. évfolyama számára. (12.oldal) 2. kiadás. Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2002.

[8] Mohácsy Károly- Vasy Géza: Irodalom a középiskolák 12. évfolyama számára. (13.oldal) 2. kiadás. Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2002.

[9] Száray Miklós: Történelem III. (középiskolák, 11. évfolyam). Nemzeti Tankönyvkiadó Zrt. Budapest. 2007

[10] Kókay György- Buzinkay Géza- Murányi Gábor: A magyar sajtó története. Budapest: Magyar Újságírók Országos Szövetsége- Bálint György Újságíró Iskola, 1996.

Ez az írásom szintén egy főiskolai szemináriumomra készült. A véleményeknél kicsit csipkelődőre, és beszólogatósra sikerült a stílusom, mivel kritikával akartam illetni a témát; hogy valaki miért olvas, illetve miért nem olvas blogokat. Az én esetemben többségben voltak azok a személyek, akik nem olvasnak blogokat, vagy ha olvasnak is, akkor meg nem vallják be. Viszonylag gyorsan elkészített munka volt, lenne még mit csiszolni rajta, de arra gondoltam talán ez is megér egy posztot.

Bevezető

A médiafogyasztás az 1920-as évek óta (ugyanúgy mint az alapvető szükségletek) hosszabb távon állandó kiadást jelent a befogadók túlnyomó részének. [1]A médiatermékekre is, mint más fogyasztási cikkekre a lakosság rendszeresen fordítja nem csak az idejét, hanem átlag jövedelmének jelentős részét. Az árutermelő médiaiparra- más iparágakhoz hasonlóan a kutatás és fejlesztés, a futószalagon történő gyártás és professzionális marketingmunka a jellemző. [2]A rádióhallgatás, újságolvasás, a tévénéző vagy az interneten szörföző közönség pontosan meghatározható összeget fizet a szolgáltatásokért, vagyis a többi termékhez hasonlóan vásárlója a médiatermékeknek. [3]A médiaszövegek iránti keresletet elsősorban a fogyasztó szabadideje (dolgozó, háztartásbeli, tanuló, munkanélküli, nyugdíjas, beteg stb.), valamint anyagi helyzete (létminimum alatt élő, szegény, bérből élő, jómódú stb.), neme, életkora (kisgyerek, serdülő, kamasz, ifjú, fiatal, középkorú, idős), kultúrális háttere (iskolázottság, műveltség, ízlés, érdeklődési kör, intelligencia) határozza meg. A médiaszövegek kínálatát a következő tényezők határolják be:

• A médiaintézmények gyártási lehetőségei (Például: mennyi pénzt tudnak befektetni a készülő projektbe)
• Kereskedelmi lehetőségei (Például: mennyi pénzt kívánnak befektetni)
• Törvényi előírások (Például: szabad-e filmeket reklámokkal megszakítani vagy korlátozzák-e az erőszakos tartalmak megjelenítését előírásokkal, kötelesek-e a televíziós csatornák híradót sugározni, vagy lehet-e alkohol- és dohánytermékeket hirdetni a médiában).
• Technikai lehetőségek (Például: Rendelkeznek-e a korszerű, gyors és minőségi termelésre alkalmas eszközökkel.)

A média világába az 1990-es évek végén tört be az internet, mely ekkoriban már majdnem két évtizedes múltra tekint vissza: a hálózat számítástechnikusok és a tudományos kutatók keze alatt formálódott. A “net” nem tekinthető új hálózatnak, hanem csak különféle protokollok összessége, amely lehetővé teszi az információáramlást a már fennálló rendszerek között.[4]

Mi a blog?

“A blog szelep, a blog sziget, a blog játszótér”-hangzott egy bloggerlány meghatározása a 2005-ben indult Golden Blogon, friss műfaj hamar megrendezett első versengésén. Ennél sokkal pontosabb definíció azóta sem nagyon született a blogról. A virtuális kommunikáció, a webes média új sztárműfajának definiálása egyelőre érdekes gondolatkísérleteket eredményez inkább, mintsem lexikai értelemben vett meghatározást.[5]- írja Bőgel György a Blog-világ, Egy műfaj születése című könyvében.

A dolgozatom témája tehát a blog. Mivel nő vagyok, ezért nem fejtem ki a konkrét okát, hogy miért olyan népszerű, milyen témákról szoktak írni a bloggerek, és technikai oldalról sem közelítem meg a blogokat, és a blog kialakulásának a történetéről sem fogok írni részletesen (nem informatikai, hanem a gyengébbik nem nézőpontjából szeretném bemutatni a témát). Nem a száraz tényeget, és kronológiát szeretném bemutatni, hanem azt szeretném ha a saját, illetve (majd a dolgozat végén) a témában megkérdezettek véleményét tükrözné, amikből majd szeretnék következtetést levonni. Éppen ezért kevés szakirodalmat használtam fel a dolgozat megírásánál, hogy ne a tényekre és definíciókra kelljen támaszkodni.

Tulajdonképpen nincs olyan téma amiről ne lehetne blogot írni! Az eredeti nevén „weblog” kifejezés a „web” és „log” (angolul napló) szavak összetételéből keletkezett, és ebből lett a ma használatos blog avagy "binarylog" alak. A blog az e-mailhez hasonló alacsony intenzitású médium. A jó blog nem technikafüggő, hanem Bőgel szerint: a jó blog a naplóírás klasszikus és nemes hagyományát folytatja: szerzője él, dolgozik, figyeli a világot, gondolkodik, feljegyzéseket ír mindazokról a dolgokról, amiket fontosnak és érdekesnek tart, amit megtanult, megtapasztalt, ami nyomokat hagyott benne akármilyen értelemben.[…]A blog legyen friss, néha akár nyers is: csiszoltságában, megszerkesztettségében nem kell más műfajokkal versenyeznie. [6]A sokirányú blogok a mai információs társadalom új eszközei. A blogokon közzétett információk a hagyományos média segítségével a blogot nem olvasók életére is hatással lehet. A műfaj a 30 év alatti fiatalokat hódította meg elsőként. A blogokra is jellemző, hogy elsősorban a fehér középosztálybeli, értelmiségi fiatal férfiak világképét, problémáit és identitását tükrözik (tehát nem csak nők prvilégiuma). A Topix.net szerint 2006-ban a fontos blogok száma mintegy 15 ezerre becsülhető, amelyek “valódi” információkat közöltek. [7]Egyes szerkesztőségekben nem bánják, ha munkatársaik szabadidejükben blogolnak, máshol viszont részletes szabályzatban tiltanak minden ilyen jellegű szereplést; őket blogoló újságíróknak nevezhetjük.

Bloggerek

Talán azért olyan népszerű a blog, mert „testközeli”. Hétköznapi emberek saját érzéseikkel, saját szavaikkal osztják meg gondolataikat másokkal. A nagy többség sokkal jobban elfogad valamit, ha olyan embertől hallja, -vagy adott esetben olvassa-, akik ténylegesen átélték, megcsinálták az adott dolgot. Nagyon lényeges a hitelesség. Egyes blogokat akár egy könyvsorozatnak is felfoghatunk. Néhol igazi életregényeket is olvashatunk betegségekről, utazásról, főzésről és még sorolhatnám. Napjainkban például nagyon népszerűek hazánkban a gasztrobloggerek (például Mautner Zsófi, az Ízes Élet című RTL Klubbon futó műsorból. A blogok könnyen elérhetőek, hiszen manapság már mindenki rá tud csatlakozni az internetre. A Google, Yahoo vagy egyéb keresőkfelületeken is bármire rá lehet keresni. Nem tévesztendő szem elől, hogyha nem vezetik be az internetadót, tulajdonképpen még pénzbe sem kerül! Olcsóbb, mint egy könyv kiadása. Nem túlzok, ha azt állítom, hogy Magyarországon ma Oravecz Nóra az elsőszámú blogger. Megosztó személyiség, mert vannak akik negatívan gondolkodnak róla, és vannak akik pozitívan. Erről tanuskodik az alábbi hvg-s írás is: “Adott egy 24 éves hiperaktív lány, aki közhelyekkel szétmaratott, émelyítően egyszerű, az összefüggéstelenséget is bátran vállaló mondataira felhúzott egy tökéletes brandet. Több tízezer követője van, megvásárolhatjuk az idézeteivel ellátott párnahuzatot és iPhone-tokot, és természetesen írt egy regényt is. Hogyan adjuk el a semmit?”. [8]Rengeteg témában ír blogokat, melyeknek nagyon személyes a hangvétele, és már több kötet kiadásán is túl van. Rendszeresen tart író-olvasó találkozókat, fórumokat, ahol az olvasók élőben is találkozhatnak vele (fontosnak tartja, hogy találkozzon az olvasóival, mert nekik köszönheti a népszerűségét). A blogokat akármikor írhatjuk – akármiről. Utazás, egészség, sikerek, kudarcok. Emberközpontú, mert emberek írják, hasonló érdeklődésű embereknek. Mindenki más miatt olvassa: kíváncsiság, tanácstalanság, élményszerzés. Sok esetben kihívóak, provokatívak és figyelemfelkeltőek. Vannak akik annyira komolyan veszik, hogy egy egész karriert is építenek rá. (Főállású bloggerek esetében megfigyelhetjük a PR-t a blogokban). Erről például az alábbi linken olvashatunk: http://tukromtukrom.wordpress.com/2013/11/02/blogger-kultura-avagy-kik-azok-a-foallasu-bloggerek/

A bloggereket manapság már díjazni is szokták, a legnépszerűbb a GoldenBlog (az első díjátadó 2005. május 19-én volt) elnevezésű díj, melynek a főoldalát ezen a címen érhetjük el: http://goldenblog.hu/

A bloggerek elsősorban maguknak írnak, majd bárkinek, aki elolvassa a bejegyzéseiket. Ami számomra is megdöbbentő volt, és az újdonság erejével bírt, hogy egészen kifizetődő a 21. században bloggernek lenni, mert az ember nem is gondolná, hogy a blogolás által akár milliomossá is válhat. A technet.hu 2013-as szeptember 17-ei cikke is erről tájékozat minket: “A Cafeblog 2013 októberétől kezdve havonta egymillió forintot oszt szét az adott hónapban a CafeblogVIP programjában részt vevő 20 leglátogatottabb blog között a Google Analytics számainak segítségével, PI (page impression) alapon. A top20-ba bekerült blogok között az oldalletöltések arányában oszlik el a pénzjutalom.”- olvasható az alábbi linken; http://www.technet.hu/hir/20130917/milliokat_kereshetnek_a_magyar_noi_bloggerek/

Trendblogger pályázat

Ebben a részben szeretnék kiemelni egy hazai trendblogger pályázatot, amelyre a Deichmann hívja fel mindenki figyelmét; azaz a pályázó lehet férfi és nő is, életkorban csak annyi a kikötés hogy a pályázó töltse be a 18. életévét, és magyar állampolgár legyen, magyarországi lakcímmel. A cikkírásban jártasság lényeges, de szakmai tanulmánnyal vagy tapasztalattal nem muszáj rendelkeznie pályázatra jelentkezőnek. Azoktól, akik neveznek erre a pályázatra olyan saját, szöveges online tartalmat vár a Deichmann, melyben az aktuális őszi/téli cipő és kiegészítőtrend kap főszerepet. A Deichmann pályázat zsűrije a legötletesebb, legizgalmasabb és legfrappánsabb írásokat díjazza. Pályázatra beadható anyagok száma végtelen lehet, csak az író fantáziájára van bízva minden.
A győztes 1 éven keresztül a Deichmann saját divatblogjának, a Trendblognak az írója lehet, amiért juttatást is biztosítanak a részére. A nyertest e-mailen, és/vagy telefonon2015. február 13-ig értesítik.A részvételi feltételekről részletesen a pályázat regisztrációs felületén lehet tájékozódni, de a kiírt pályázat lényegét így lehetne összefoglalni:

• Cím: A Deichmann Trendbloggere pályázat
• Mottó: Keressük a Deichmann Trendbloggerét!
• Kiíró: Deichmann Cipőkereskedelmi Kft.
• Részvételi feltételek: http://vermis.hu/deichmann/
• Határidő: 2015. január 31.
• Érvényes: 2014. 10. 06-tól 2015. 01.31-ig
• Díjazás: Főnyeremény: 1 200 000 Ft (nettó 100 ezer Ft havonta, egy éven keresztül)
• A pályázatokat elbíráló szakmai zsűri:
  1. Herr Mónika - Deichmann, marketing vezető
  2. Tárkányi Szabolcs - Mediátor Reklámügynökség, creative director
  3. Orosz Barbara - műsorvezető, színésznő
  4. Maróy Krisztina - a Glamour magazin főszerkesztője
  5. Fenyvesi Zoltán - handbike bajnok[9]

Webanalitika eszközök

A longhand.hu kiemelte a 10 legnépszerűbb ingyenes webanalitika eszközt, mellyel a bloggerek, vagy blogot vezetők mérhetik az oldaluk látogatottságát, és az oldaluk által nyújtott legfontosabb statisztikákba is betekintést nyerhetnek. Véleményem szerint nagyon fontos az analitika egy blog vezetésénél, mivel ezek az oldalak nagyban segítenek minket abban, hogy hogyan növelhetnénk a látogatottságunkat, miken kell hogy változtassuk a jövőben a blogon, és visszajelzést is kaphatunk az olvasók részéről a statisztika által, hogy az jó-e vagy sem, amiről írunk. Csak felsorolás szinten, jellemzés nélkül említem meg ezeket az analitikai oldalakat:

1. Clicky – Sokrétűen használható web analitika alkalmazás

http://www.getclicky.com/

2. Enquisite – PPC vs organikus találatok mérésére

http://www.enquisite.com/

3. CrazyEgg: Overlay – Heatmap – Usability

http://crazyegg.com/

4. 103bees – SEO statisztika – analitika eszköz

http://103bees.com/

5. Measure Map – statisztika bloggereknek

http://www.measuremap.com/

6. whos.amung.us – hányan nézik az oldalt éppen?

http://whos.amung.us/

7. Feedburner

http://feedburner.com

8. Snoop – valós idejű statisztika látogatókról – desktopon

http://report.reinvigorate.net/snoop

9. Clicktale – látogatók videon

http://www.clicktale.com/

1. MyblogLog – közösségi oldal blogoknak

http://mybloglog.com/[10]

Blogok típusai és formátumai

Az inaplo.hu csokorba szedte azoknak az oldalaknak a linkjeit, ahol a blogok típusainak a felsorolásai találhatóak:

• Bloghop http://www.bloghop.com/topics.htm
• Blog of the day http://www.shrednow.com/botd/index.html
• DayPop http://www.daypop.com/top/
• Metafilterhttp://www.metafilter.com[11]

Mivel nagyon sok blog típus és formátum létezik, így nem szeretném egyenként bemutatni mindet, ezért a blog formátumok közül csak hármat emelnék ki, melyek manapság (nem csak a fiatalok körében) nagy sikernek örvendenek:

• Podcast

A második ezredforduló óta gyors fejlődésen estek át blogok; egyik típusa a podcast. A blog szerzője a podcastnél egy hangállományt tesz közzé. Kisebb zenei betétek jellemzik, melynek a kíséretében bejegyzés hangzik el. Többnyire beszélgetőpartnerek is részt vesznek benne.

• Fotóblog

A digitális eszközök -,főleg fényképezőgépek- terjedése miatt egyre népszerűbb formátum. A bloggereknek csak képeket, egy kis rövid ismertetőt, és címet kell közzétenniük a blogbejegyzésben. A fotóblogoláshoz legalkalmasabb az Instagram vagy a Tumblr, a fotók publikálásához, illetve nézegetéséhez pedig érdemes letölteni a VSCO Cam applikációt az okostelefonunkra. Ezek az alkalmazások már egymással és a Facebookkal is össze vannak kapcsolva, így egyre több helyen megoszthatjuk a képeinket. Viszont ügyelnünk kell az adatbiztonságra, és arra is hogy ne osszunk meg másokkal sértő képeket, vagy olyanokat, amik rossz színben tüntetnek fel minket.

• Videoblog vagy vlog

A podcasthez hasonlít, de itt a videofelvétel mellett hanganyag is megjelenik.

Blogvélemények

A bloggal kapcsolatos kérdések köre végtelen tehát: témák, népszerűség, bloggerek, oldalak, versenyek, olvasók, tecnikai háttér, valós vagy valótlan és még lehetne sorolni. De az elkövetkezőkben én nem ezekre a kérdésekre fogom keresni a választ. A témában megkerestem pár embert szóban vagy írásban, hogy mondják el nekem, hogy mit gondolnak magáról a blogról, mi a blogok előnye-hátránya, olvasnak-e vagy írnak-e blogokat. Ők leírták vagy elmondták nekem a véleményüket, én pedig ezeket fogom kiegészíteni a továbbiakban a saját gondolataimmal. A vélemények a könnyebb átláthatóság kedvéért ábécé sorrendben, és a személyi jogok védelme érdekében csak keresztnév, illetve életkor feltüntetésével olvashatóak:

Alina (24): “Nem szoktam olvasni, mert annyira nem találom megbízhatónak kivéve a könyveseket, mert onnan töltök online könyveket. És írni se, csak magamnak. Ráadásul te, Roland, és az öcsém látta csak.”- Tipikus az a blogolvasó, illetve író, aki nem szívesen vállalja fel mások előtt, sőt letagadja, nem beszél róla senkinek. Igazából szinte már szakértő is a témában, mert sok blogot olvas, sok bejegyzést ír, de számomra olyan mintha szégyellené. Mivel rajtam kívűl összesen két embernek mutatta meg a blogját, ezért tiszteletben tartom az akaratát, és nem mutatom meg másoknak én sem (olvastam, nagyon jó blog, álnéven írja).

Anita (21): “2-3 éve olvasok ritkán blogokat. Általában érdekelnek a megtörtént esetek, szexuálilis tartalmúak, történetek az emberekről. Előnye, hogy tanulságos, és érdekes. Hátránya valódisága mennyire igaz.”- Valódisága mennyire igaz? Kicsit érdekes megfogalmazás, de azt hiszem érthető, röviden: hogy mennyire hihetünk a blog tartalmának, illetve magának a szerzőnek. Nekem itt az jut eszembe például, hogy a blog szerzője álnéven írja-e a blogot, vagy példul, hogy kitalált vagy valós történetről ír-e. Tükrözi a szűk érdeklődési köre, hogy milyen témában olvas blogokat.

Anita (28): “Facebookon ismerősöm a Kismamablog, és minden nap tesznek ki az üzenőfalra például egy idézetet, egy gondolatot, vagy Vida Ágnes gyerekpszchiológus oszt meg egy-két mondatot minden nap más-más témában, de mindig a gyerkőcökről szól, és az anyukákról. A gyereknevelés nehézségeiről szól, okos tanácsokat ad anyukáknak a különböző életszakaszokhoz. Például dackorszak satöbbi, vagy hogy hogyan neveljük könnyen szobatisztaságra a gyerkőcöt, hogyan kerülhető el a testvérek közti féltékenység, vagy például mit tegyek ha nem akar enni a gyerek satöbbi. De amiért a legjobban szeretem olvasni az az, hogy magamra illetve magunkra ismerek benne..[elgondolkodik], és bátorítást ad..[szintén mereng], hogy nem szabad kétségbe esni, mert nem vagyok rossz anya..[nyugtatja magát] ez másokkkal is előfordul ami velünk. Más blogot nem olvasok.”- Más blogot valóban nem olvas, mert a gyereknevelés és egyéb teendői mellett nem is lenne rá ideje, de az a fajta blogolvasó, aki napjában többször is megosztja a neki tetsző blogbejegyzéseket a közösségi oldalán az ismerőseivel, még akkor is, ha az a téma csak számára érdekes.

Beáta (kora ismeretlen): “A saját gondolatokat általában mindenhol díjazni szokták! Ha valami nem érthető, akkor írj! Igazából nem tudom milyen órára kell a blogokról írnod, mindenesetre itt van néhány gondolat! Csak ami éppen eszembe jutott!”- Beát egy beszélgetés alkalmával egy ismerősöm ajánlotta. Az ismerősömnek említettem, hogy blog témában szeretnék írni, és ebből kifolyólag érdekelne az emberek véleménye a blogokról. Az ismerősöm, -nevezzük a keresztnevén- Csilla jelezte felém, hogy van egy barátnője, aki éppen ebben a témában készítette el a szakdolgozatát, és hogy szívesen megkérdezi a kedvemért, hogy tudna-e nekem segíteni. Így lett: Bea írt nekem üzenetet a Facebookon. Megkérdezte, hogy milyen órára kell a blogokról írnom, ellátott egy-két jótanáccsal, gondolattal, de a véleményét nem fejezte ki a témával kapcsolatban: olvas-e blogokat, milyen blogokat, mik a blogok előnyei és hátrányai, és még egyéb kérdések, amiket felvet.

Csilla (25): “Nem olvasok blogokat, mert mindenkinek megvan a saját problémája, elég a sajátunkkal törődni. Véleményem szerint nem jó ha másoknak kiteregetjük az életünket, mert rossz dolgokat feltételezhetnek rólunk.”- Csilla a korábban már említetett ismerősöm. Igazat mond, rendszeresen tényleg nem olvas blogokat, viszont előfordul azért néha-néha, hogy elolvas párat. Nekem megsúgta, hogy legutóbb például egy válással kapcsolatos blogbejegyzést olvasott, ami azért valljuk be, hogy elég negatív, így nem csoda, hogy nem szívesen vállalja be véleményként.

Ivett (21): “Hát én nem szoktam blogokat olvasni, egyszer-kétszer már persze előfordult, de az is például olyan eset volt, amikor megakartam venni egy terméket, és utána néztem mik a vélemények róla, és irányítottan eljutottam Lilu blogjához, de egyébként nem szoktam rájuk keresni, mert úgy gondolom a mai blogolás már kicsit túlzott és túlságosan is személyes, amire nem igazán vagyok kíváncsi.”- Egy mai fiatal, nincs mit hozzáfűzni. Túl fiatal, túl elfoglalt, nem érdekli semmi csak a divat, és nem szeret olvasni sem, mert időigényes és fárasztó.

Kitti (22): “Szerintem a blog alapvetően jó! A mai világ gyermeke hamarabb vezet egy elektronikus naplót semmint egy kézbe vehető, papír formátumú vaskos könyvecskét. Én szerettem blogolni tini koromban. Vezettem sajátot- posztolgattam képeket meg élményeket, sőt megismertem idegeneket az ország különböző részeiről, akikkel akkoriban követtük egymás bejegyzéseit. Egy lány azóta is jóbarátnőm, sikerült már élőben is találkoznunk, amikor Szegeden járt. Alapvetően jó véleménnyel vagyok a blogokról, noha már vagy 5 éve nem vezetek egyet sem. Egy jó blog kiválóan kifejezheti a vezetőjének, írójának érzéseit és lényét. Természetesen oda kell figyelni, hogy mennyire adjuk ki magunkat.”- Már sokadjára visszatérő gondolat, hogy a blog igazából jó dolog, csak maradjunk meg egy bizonyos határon belül, és ne írjunk túl őszintén magunról, és egy adott témáról. Szerintem Kitti véleménye igazán őszinte, és részletes. Érezhető rajta, hogy szerette csinálni, és szeretettel gondol vissza rá, de sajnos nem árulta el, hogy miért hagyta abba a blogírást.

Niké (23): “Nemigen olvasok blogokat, ha meg igen, akkor leginkább női témáról, és azért mert én is nő vagyok, különösebb oka nincs. A véleményem háát [gondolkodik], általában az ír blogokat szerintem aki blogokat ír [Tessék? Sok értelmét nem látom ennek a gondolatmenetnek], próbál segíteni annak aki nem tudja vagy nem meri megkérdezni bizonyos témában az ismerősét, és inkább utána olvas. Hátránya szerintem az, hogy sok olyat is leír valaki, aminek semmi valóságalapja sincs. Meg főzéssel, sütéssel kapcsolatosan is szoktam olvasni.Meg a kreatív blogokat is elolvasom, ami ilyen érted [magyaráz], valamiből mit lehet csinálni. Azt is ami ki van rakva [Facebookra gondol].Vagy ha konkrétan én keresek valamit, és találok róla akkor elolvasom. Takács Nórásat szoktam, a többinek nem figyelem a nevét általában.”- Írja ezt egy az Ivetthez hasonló lusta blogolvasó emberke. Beszűkűlt látókör: csak a Facebook, esetleg egy kis főzés vagy divat, és "különösebb oka" nincs rá, hogy miért, csak az, hogy ő nő. Egyébként szereti az állatokat, és futballt is, így nem is értem, hogy ezekkel kapcsolatos blogokat, hogy-hogy nem olvas. Vagy csak elfelejtette megemlíteni.

Nikolett (23): “Már vagy 5 éve, hogy szokásommá vált a blogolvasás. Jó, mert az ember nem érzi egyedül magát a problémáival, és terápiaként hat az írás. Hátránya a csúfot űzés lehet; ha van olyan személy aki szeret csúfotűzni belőled, vagy ha az olvassa el akiről éppen szól, mert azt hiheti nem vagy őszinte vagy éppen olyan dolgok derülhetnek ki amikről az illető nem tudott. Például, hogy szerelmes vagy belé, meg ilyenek, de alapvetően nagyon jó dolognak tartom, mert bárki olvassa, kap belőled egy töredéket, ami máshogy világítja meg a dolgokat, mert nyílván minden ember másmilyen. Úgyhogy alapvetően szerintem nagyon hasznos. Mert a saját kis világodat megteremtheted amire rálátást engedsz másoknak.”- Filozófikus gondolatok, meg a rózsaszín köd. Nekem olyan, mintha egy merengő, a szerelemből már kiábrándult szingli lenne, aki azért olvas blogokat, mert akkor kap egy kis lelki segítséget, amiből erőt meríthet. 21. századi szingli, akinek nincs más az életében csak az olvasás, internet, és zenehallgatás.

Renáta (21): “Hmmm....[gondolkodik] hát igazából nem olvasok rendszeresen blogokat, csak mikor úgymond "rám jön az 5 perc". Általában inkább tematikus oldalakat nézegetek, elsősorban könyvkritikákat, amatőr novellákat, történeteket. Gyakran a csináld-magad vagyis a do-it-yourself alapú oldalak is érdekelnek, bár még sosem próbáltam ki egy ilyen ötletet sem. Öhm....[kicsit megakad] úgy gondolom laikusként és olvasóként, ha egy blog folyamatosan frissül, legalább 3-4 alkalommal egy héten, akkor annak már megvan az esélye, hogy sikeres legyen. Olyan tartalmakat kell szolgáltatnia, amik érdeklik az embereket, amik arra késztetik őket, hogy folyamatosan visszalátogassanak. Számomra még az egyik legnagyobb hibafaktor, amit eddig tapasztaltam, hogy átlátható legyen. A blogok pont azért, mert egyfajta online naplók, általában ömlesztve tárolja a bejegyzéseket, hónapra, napra vagy esetleg évre lebontva. Én szeretem, ha át tudom látni, hogy milyen bejegyzésben van mondjuk az a téma, amit én kerestem. Ha mondjuk a megjelenő könyvekről szeretnék olvasni, akkor nem vagyok kíváncsi a klasszikusokról írt kritikákra. Előnye viszont az, hogy könnyen kezelhető a felülete, ingyenes, és jobbára ha jól ki van alakítva a struktúra, akkor csak a bejegyzéseket kell feltölteni. Ami nehéz, hogy a bejegyzések megfelelő tartalommal legyenek feltöltve.”- Nem tudok mit hozzáfűzni. Tájékozott a témában; látszik hogy rengeteket olvas és ír, és valószínűnek tartom, hogy nem csak blogokat. Kész definíció, már-már tanács, hogy mit csináljon az, aki azt szeretné, hogy sikeres legyen a blogja. Renáta volt az egyetlen, aki még a válaszadáson kívűl az alábbi ötlettel állt elő: "Esetleg egyébként szerezhetnél egy olyan embert, aki régen, a régi style-ban is blogozott, meg most is, és őt is megkérdezhetnéd a változásokról. Meg az okok, hogy miért változtak meg ezek a blogolási szokások."- Hasznos válaszokat és tanácsokat adott, de sajnos nem ismerek ilyen embert, aki erről nyilatkozhatna. A jövőben ha rendszeresen vezetni fogok blogot, akkor mindenképpen megfogadom a tanácsait.

Roli (19): “Nem érdekelnek a blogok. Különben is, szerintem nagyon kevesen olvasnak blogokat. Nincs olyan téma, ami engem megfogna.”- Rövid, tömör, lényegretörő válasz. De a lerázó és elutasító stílusa miatt elhiszem neki, hogy nem érdeklik a blogok. Mivel még tizenéves, és fiú, nagy valószínűséggel nem kötik le ilyen alantas földi dolgok, mint a blogok.

Sára (22): "Mondjuk hogy 3 éve olvasok blogot, főleg divat és egészség illetve sport témában. Azért jó mert az olvasók megoszthatják tapasztalatukat, problémáikat. Olykor erőt merítve másokból. Hátrány, hogy nem mindig megbízható, és nem tudjuk ki áll a nevek mögött.”- Róla tudom, hogy rengeteget dolgozik, így megértem, hogy kevés ideje marad blogokat olvasni. Sokadik véleményező akit pár téma érdekel csak (nála a sport a leglényegesebb, mert szabadidejében női futballcsapatban játszik). És nála is szintén előkerül az, hogy a blog azért jó, mert "erőt lehet meríteni belőle", és rossz, mert nem lehet megbízni a szerző kilétében.

Összegzés

Összesen 15 embert kérdeztem meg a bloggal kapcsolatban (12 lányt és 3 fiút). 12-en válaszoltak a feltett kérdéseimre (ebből 11 lány, 1 fiú), illetve 3-an nem válaszoltak (ebből 1 lány, 2 fiú). Szándékosan nem nevezem őket nőknek, vagy férfiaknak, mivel nagyjából korombelieket kérdeztem meg a témában. Nem nevezném a megállapításaimat sem tudományosnak, sem reprezentatívnak, mivel ezek a vélemények nem tükrözik a 21. századi átlagemberek blogfogasztási szokásait. Azt sem merem teljes bizonyossággal állítani, hogy a blogolvasás és írás kizárólag a nők priviliégiuma. Annak ellenére, hogy én ezt így látom, és így tapasztalom, nem biztos, hogy így van. Erre csak pontos, és hivatalos statisztikák megtekintése és vizsgálata után kaphatunk választ.

Tapasztalatom szerint a megkérdezettek közül igazából senki sem, vagy csak páran tudnak legalább egy bloggert, vagy szerzőt felsorolni, akinek az írásait olvassák vagy ismerik. Ennek okát abban látom, hogy a közösségi oldalakon olvasnak csak blogokat, és ha a bejegyzések tetszenek nekik, akkor ők is újra megosztják azokat. Úgy gondolom ez azért van, mert a mai rohanó világban (amikor percek, sőt másodpercek töredéke alatt frissülnek tartalmak) nincs idő hosszabb blogbejegyzéseket elolvasni, csak azokat, amiken pár perc alatt végig lehet "futni".

Bibliográfia- ajánlott irodalom:

Könyv:

• Bőthe Csaba (2012). Üdv a harmadik évezrdeben! Budapet: Gondolat Kiadó.
• Dr. Hosszú Gábor (2005). Az internetes kommunikáció informatikai alapjai. Budapest: Novella Kiadó.
• Rentz Mátyás (szerk.) Gáspár Mari (2008). Blogterrárium. Budapest: Inter-Active Team Könyvkiadó.
• Szűts Zoltán (2013). A világháló metafórái. Budapest: Osiris Kiadó.

Internet:

• https://hu-hu.facebook.com/oravecznora Utolsó letöltés:‎2014. ‎november ‎26.
• http://hvg.hu/kultura/20130821_oravecz_nora_jelenseg/ Utolsó letöltés:‎2014. ‎november ‎26.
• http://oravecznora.blog.hu/ Utolsó letöltés:‎2014. ‎november ‎26.

Felhasznált irodalom és internetes forrás:

[1]Hartai László- Muhi Klára: Mozgókép és médiaismeret 1.-2. Pauz-Westermann Könyvkiadó Kft. Celldömölk, 2009. 122. oldal

[2]Hartai László- Muhi Klára: Mozgókép és médiaismeret 1.-2. Pauz-Westermann Könyvkiadó Kft. Celldömölk, 2009. 123. oldal

[3]Hartai László- Muhi Klára: Mozgókép és médiaismeret 1.-2. Pauz-Westermann Könyvkiadó Kft. Celldömölk, 2009. 127. oldal

[4] Barbier, Frédéric és Catherine Bertho Lavenir (2004). A média története. Budapest: Osiris Kiadó. 127. oldal

[5]Bőgel György (2006). Blog-világ. Budapest: HVG Kiadó Zrt. 13. oldal

[6]Bőgel György (2006). Blog-világ. Budapest: HVG Kiadó Zrt. 14. oldal

[7] Bőgel György (2006). Blog-világ. Budapest: HVG Kiadó Zrt. 66. oldal

[8]http://hvg.hu/kultura/20130821_oravecz_nora_jelenseg/

[9]http://tv2.hu/musoraink/tusarok/161981_tusarok_-_2014.11.08..html

https://www.deichmann.com/HU/hu/shop/content/dataprotection.html

[10]http://longhand.hu/keresooptimalizalas_/10-ingyenes-web-analitika-eszkoz.php

[11]http://www.inaplo.hu/_inlog/log-net2002b/Blog__Makrai_Timea.htm

Az internet mint a kultúraalkotás színtere kurzusra készítettem ezt a szeminárium dolgozatot, gondoltam közzéteszem itt is. A feladat az volt, hogy emeljek ki három, szerintem kulcsfontosságú mérföldkövet (eseményt, elképzelést, technológiai vívmányt, személyt, etc.) az internet történetéből, majd mutassam be ezeket röviden és foglaljam össze, miért tarthatók ezek jelentősnek, milyen hatásuk volt a világháló alakulására?

22 óra munka után, kimerülten, minimális alvás mellett álltam neki a dolgozatnak; mindössze a vasárnap hajnalom, és estém, illetve éjszakám ment rá. Mindezek ellenére szerintem egész türhető lett, néhol egész vicces (magamhoz) képest, úgyhogy úgy voltam vele hogy megosztom a blogomon is (úgyis ritkán írok ide, mert kevés időm van foglalkozni vele). Have fun! :)

BEVEZETŐ

A 21. században, a mostani modern világunkban elképzelhetetlen lenne az élet internet nélkül. A „Baby boomer” generáció talán még csak álmodozott róla, hogy olyan világban fog majd élni ahol gyorsabb lesz a tömegkommunikáció; ahol az emberek gyorsabban értesülhetnek az aktuális hírekről, újdonságokról, friss eseményekről. Azonban ők még a hagyományos elektronikus médiának, főleg a rádióhallgatásnak hódoltak. Ellenben az „X” generáció (1960-1980) korában „feltalálják” az internetet, de még itt sem teljesedhet ki ez az új médium, mivel még más tömegkommunikációs eszközök jobban el vannak terjedve (például a televízió és videójátékok). Az „Y” generáció, a „Baby boomer”-ek gyermekei annál inkább bepótolják az elődök „lemaradását”, mert ők (köztük jómagam is) már olyan világba születtek bele, ahol adottak voltak az új infokommunikációs eszközök. Az más kérdés, hogy még ekkor sem minden háztartásban érhető el (az internet), de már aktívan jelen volt, ezért is nevezhetjük ezt a generációt „Net generáció”-nak. A 20. század legvégétől születő gyermekeknek (generációknak) az infokommunikációs eszközök és hálózatok már természetesnek számítanak, a hagyományos tömegkomminkációs eszközöktől pedig egyre jobban eltávolodnak (elavultnak, mondhatni unalmasnak, lassúnak tartják). Erősen hat rájuk, befolyásolja őket a média. A jövő gyermekei már az anyatejjel szívják magukba ezt a világot (lassan már én érzem magam kellemetlenül, ha egy óvodáskorú –nekem még baba- kezei között egy infokommunikációs eszközt látok, és azt tapasztalom, hogy jobban ért hozzá, mint én). A gyerekek olyan közegben nőnek majd fel, ahol nem a társadalom, s nem a szülők értékvilága határozza meg a felfogásukat/viselkedésüket, hanem az a globális „divat”, amivel a médiában (főleg az interneten, vagy internet által) fognak találkozni. (A média egyik eszöze, -esetünkben internet- és a generációk kapcsolatát magam is tapasztaltam, de korábbi tanulmányim során is volt már szó róluk).

Az internet mellett lehet pro és con érveket is hozni; vannak jó dolgok és rossz dolgok is benne, de mindenki döntse el maga, mert én nem vagyok hivatott ebben a kérdésben állást foglalni. De azt be kell ismernie mindenkinek, hogy az internet megjelenése óta egyre kevesebb a személyes kontaktusok/interakciók száma, a világ felgyorsult, az emberek mindent azonnal akarnak (például hallottam olyan esetről, -nem tudom ennek mennyi lehet a valóságalapja- hogy Kínában egy híradó 7 perces, mivel az embereknek maximum ennyi idejük van két megálló között). Vannak olyanok is, akiknek a Facebook teszi ki az internetet, és szorongnak vagy idegesek lesznek, ha 5 percig nem láthatják, hogy mi történt a közösségi oldalon. Például teszem azt, ha Magyarországon alanyi jogon díjmentesen minden magyar állampolgárnak járna az internet, vagy épp az ellenkezője, és bevezetnék az internetadót (ami pár hónapja nemzeti felháborodást is keltett), akkor elszabadulna a káosz, és még jobban elmérgesedne/eldurvulna a jelenlegi helyzet: véleményem szerint tömeghisztéria lenne, és az emberek még lustábbak, fáradékonyabb, megkockáztatom bunkóbbak lennének, mint amilyenek egyébként. Találtam is ezekre vonatkozóan három érdekes írást:

• 2010-es a cikk, lehet, sőt biztos, hogy azóta már változott a helyzet, de ennek ellenére érdekes írásnak tartom, mert körülbelül ekkor vált népszerűvé a Facebook hazánkban, és úgy általában mindenhol a világon: http://m.hvg.hu/tudomany/20100920_olcso_gyors_internet
• Korábban már kifejtettem a véleményem, hogy szerintem mi lenne ha Magyarországon mindenki hozzáférhetne az internethez díjmentesen. Íme egy cikk, melyben arról írnak, hogy az ellenzéki párt az Együtt-PM határozati javaslatot nyújtott be erről az országgyűlésnek: http://444.hu/2014/10/25/az-egyutt-pm-a-finn-peldara-hivatkozva-akar-ingyenes-internetet-de-finnorszagban-nincs-is-ingyenes-internet/
• És végül egy írás arról, hogy a kormányfő közölte; nem lesz internetadó, helyette nemzeti konzultáció lesz: http://m.mno.hu/belfold/orban-viktor-igy-nem-lesz-internetado-1256057

De, hogy ne csak negatív példát említsek, szeretnék megemlíteni egy pozitív élményt is: a héten találkoztam egy idős nénivel a vonaton (73 éves), elkezdtünk beszélgteni, és valahogy az internet témánál lyukadtunk ki. Az internetet Isten áldásának, ajándékának nevezte, azon az állásponton volt, hogy az internet a legnagyobb csoda, ami az emberiséggel valaha is megtörtént, konkrétan áldta azt, aki kitalálta. A gyermekei külföldön dolgoznak, az unokái is messze vannak tőle, barátai száma igaz elenyésző állítása szerint, de aki számít, azokkal a Skype-on illetve a Facebook-on szokott beszélgetni. Az infokommunikációs eszközök, és azok használata mellett még áradozott arról, hogy nagyon szeret sütni-főzni, és az interneten rengeteg recept közül szemezgethet, valamint imádja a nótákat/dalokat, és szerinte „isteni”, hogy azokat az énekeseket akiket pár gombnyomással „megrendel” a Youtube-n, egyből az arcába ontják a kellemes hangjukat, és még csak ki sem kell tennie a lábát hozzá otthonról- ahogy ő fogalmazott. Az óvodás gyermekek internetfogyasztási szokásait is már túlzásnak tartottam, de azért ez sem utolsó, hogy már a nagymamák is haladni próbálnak a korral, és rákaptak az internetre. Nekem ez azért szokatlan, mert nálunk a családban, körülbelül csak én számítok internetfogyasztónak, én használok infokommunikációs eszközöket, meg talán még egy-két fiatalabb rokonom, de egyébként a többiektől távol áll, nekik idegen ez a világ. Szüleim szerint például: „Ti majd gyereket is a Facebookon fogtok csinálni, és ha pelenkázni meg etetni kell, majd azt is a Facebook csinálja meg helyettek. Ha meg házasodni akartok, majd azt is ott intézitek el, majd a pap belájkol!”

KEZDETEK

A médiában a 20. század végén kezdett elterjedni az internet, de már a század második felétől megjelent az első digitális hálózat, ami a kutatók és a számítástechnikusok keze alatt fejlődött, alakult. A „net” nem új hálózatnak felel meg, hanem több protokoll összességének, mellyel az információk gyorsan áramolhatnak a már meglévő rendszerek között. Manuel Castells úgy véli, hogy az internet kultúráját négyrétegű szerkezet jellemzi: ’a techno – meritokrata kultúra’, a ’hekkerkultúra’, a ’virtuális közöségformálók kultúrája’ és a ’vállalkozói kultúra’.[1] Továbbá szerinte az internet kultúrájának ez a négy rétege a „szabadság eszmeiségéhez”[2]járulnak hozzá (mellyel én részben egyetértek, részben pedig nem).

ARPANET

A „net” létrejöttében az első legfontosabb mérföldkő véleményem szerint a számítógépek közötti adatcserét biztosító, az ARPANET névvel ellátott kommunikációs rendszer, melyet az 1960-as évek derekán fejlesztettek ki az Amerikai Egyesült Államokban, katonai kutatásokért felelős ügynökségnek. Korábbi tanulmányaimból tudom, hogy az ARPANET távközlési technológiákat használ; telefonhálózatra és kapcsolókötegre alapszik a működése. Castells ’Az Internet-galaxis’ című művében kifejtette, hogy több protokollal együtt ezek a „TCP/IP protokollok, amelyekre az ARPA-INTERNET épült, nyitottak és ingyenesek voltak.”[3] ARPANET fogalmáról így ír Szűts Zoltán ’Az internetes kommunikáció története és elmélete’ című munkájában: „A mai internethez vezető út első állomása egy új hálózat 1969-es megjelenése volt. A kezdetben négy oktatási intézményt összekötő rendszer elnevezése ARPANETvolt. A hálózat célja az akkor még rendkívül költséges szuperszámítógépek processzoridejének, illetve a számítási adatok hálózaton keresztül történő megosztása volt. Nevét onnan kapta, hogy kidolgozásában és létrehozásában az Advanced Research Projects Agency (ARPA) játszott kulcsszerepet. A szervezet közvetlenül az Egyesült Államok kormányának irányítása alatt állt, és erős szálakkal kötődött mind az oktatási intézményekhez, mind a hadsereghez. Az ARPANET és internet létrehozásában kiemelkedő szerepe volt Joseph Carl Robnett Licklidernek és Leonard Kleinrock-nak.”[4]A rendszer elsődleges feladata az volt, hogy a nagyobb egyetemek katonai terveken dolgozó kutatóintézetei kapcsolatba tudjanak lépni egymással. Az ARPANET rendszert láncszerűen építették ki 1969-ben, melynek csomópontjai/végpontjai az alábbiak oktatási intézmények voltak:

• University of California Los Angeles (UCLA, 1969. szeptember 2.)
• Stanford Research Institute (SRI, 1969. október 1.)
• University of California Santa Barbara (UCSB, 1969. november 1.)
• University of Utah (1969 decembere).[5]

Később, az 1980-as évek végétől az internet elhagyja a katonai gyökereit, és a National Science Foundation alatt működik tovább; „a rendszer gerincét így már nem az ARPANET adta, a hálózat ezzel kezdett szerteágazni, mivel bármely egyetemi polgár internet felhasználóvá válhatott.”[6]

A VILÁGHÁLÓ (WORLD WIDE WEB)

„Az internet és világháló természete különbözik. Az interneten az adatok mozognak, folyamatosan úton vannak feladó és címzett között. Az így zajló kommunikációs aktus gyakran csak egy adott momentumban létezik. Az interaktivitás elsőbbséget élvez az archiválással, a folyamatos előre haladás a hagyomány létrehozásával szemben. A világhálón ezzel ellentétben az adatok általában egy állandó címen találhatók, és mind az üzenetet feladójának, mind a címzettnek (vagy befogadónak) el kell látogatnia az adott weboldalra, hogy a kommunikációs folyamat létrejöjjön, ő maga pedig az interakció részesévé váljon. A látogatás közvetlenül (a cím beírásával), vagy közvetve (egy adott linket követve) történhet.”[7]- így vélekedik az internet történetéből a számomra második legfontosabb mérföldkőről, a World Wide Webről Szűts Zoltán. Az 1990-es évek elején születik meg ez a nagyon jelentős vívmány, melynek hála az internet túlnő az őt megalkotó korlátokon. Idézve Szűts Zoltánt: „Ha az internetes kommunikáció történetének elbeszélése során körültekintő pontossággal akarunk fogalmazni, akkor rá kell mutatni, hogy a linkelést, a dokumentumok összekapcsolt univerzumának elméletét a gyakorlatban Tim Berners-Lee valósította meg már az 1980-as évek elején a CERN-ben.”[8] A világháló három szabványból áll:

• egy egyedi cím: URL (Uniform Resource Locator). Az elérhetőségre szolgál.
• a hipertextet leíró sztenderd: html (Hyper Text Markup Language). Például ez a világháló tartalmának leírására alkalmas nyelv[9] is, Szűts szerint.
• az átviteli protokoll: http (Hyper Text Transfer Protocol). A böngésző és a kiszolgáló kommunikációja egymással.

Eddig csak informatikusok használták az internetet, de ezután elérhetővé válik mindenki számára, így adott, hogy internet médiummá válhat. Sokan fognak ezután honlapkészítésbe, és árasztják el ezt az új tömegkommunikációs eszközt képekkel, információkkal, hanganyagokkal, videókkal, és sokminden mással (a lehetőségek tárháza végtelen – szabadságérzet lehet úrrá a felhasználók között). Később megjelennek a keresőszoftverek is, mert elkezd lehetetlenné válni a tájékozódás a világhálón. Azzal, hogy az internet a nagyközönség számára is elérhetővé vált, és muszáj volt valahogy kézben tartani; a hálózat piaci keretek közé került.

BILL GATES és a hekkerkultúra

A harmadik helyezett számomra „az internet története” ranglistán Bill Gates, és a hekkerkultúráról alkotott véleménye. „Róluk” már csak röviden teszek említést, mivel Gates-t mindenki ismeri, a hekkerkultúra pedig aktuális jelenség. Bill Gates már akkor órási szám volt, amikor az általános iskolában (1990-es évek vége, 2000-es évek eleje) még csak barátkoztunk az asztali számítógépekkel, és az „őrületes” sebességgel hasító internettel (akkor percekbe telt, mire betöltődött egy honlap, nem másodpercekbe!). Az amerikai feltaláló, programozó, informatikus nevét ha meghalljuk sokunknak egyből a Windows operációs rendszerek, illetve a Microsoft cég neve, valamint Gates őrületes gazdagsága jutnak az eszünkbe. Castells szerint „Bill Gates és a Microsoft a vállalkozói kultúra megtestesítője, legalábbis a vállalat fejlődésének első szakaszában. Technikai értelemben mégsem sorolhatjuk az internet megteremtői közé. Sőt kimaradt a kezdetekből.”[10]Ezt sajnálattal vettem tudomásul, mivel én - és szerintem nem vagyok ezzel egyedül – abban a hitben voltam, hogy ő a számítógépek és az internet ura, és a kezében öszpontosul a hatalom. Lehet túlbecsültem. Bill Gates fiatalon hekkerkedett, de nem tartozott ehhez a kultúrához, sőt tolvajoknak titulálta őket a „Nyílt levél a hobbistákhoz” című szövegében, melyből Castells idéz is ’Az Internet-galaxis’- Az internet kultúrája című fejezetében. Ha csak a hekkerkultúrát vesszük figyelembe, akkor az internetes kultúra töredékébe nyernénk csak betekintést. Azt ki kell hangsúlyoznom, hogy engem negatívan érintett, hogy Gates, így viszonyul/viszonyult másokhoz. A szerzői jogokat helyezi előtérbe, mint pénzkeresési forma, és csak utána következnek a műszaki újítások; legalábbis ezt a következtetést vontam le Castells leírásából. Ezek után én úgy gondolom, hogy Gates teljes mértékben profitorientált, csak az számít neki, hogy a számítástechnikai vívmányaiból pénzt facsarjon ki, és a vállalkozása sikeresen működjön. De ennek ellenére egy lángelmének tartom, és jól csinálja azt, amit csinál.

Felhasznált irodalom és internetes forrás

• Castells, M. (2001). Az Internet-galaxis. Budapest: Network TwentyOne. / 2. fejezet – Az internet kultúrája (pp. 45-71.)
• Szűts Z. (2012). Az internetes kommunikáció története és elmélete. Médiakutató 2012. tavasz. http://mediakutato.hu/cikk/2012_01_tavasz/01_internetes_kommunikacio_tortenete Utolsó letöltés: ‎2015. ‎február ‎12., ‏‎12:20

[1] Castells, M. (2001). Az Internet-galaxis. Budapest: Network TwentyOne. / 2. fejezet – Az internet kultúrája (pp. 45-71.) 46. oldal.

[2] Castells, M. (2001). Az Internet-galaxis. Budapest: Network TwentyOne. / 2. fejezet – Az internet kultúrája (pp. 45-71.) 46. oldal

[3] Castells, M. (2001). Az Internet-galaxis. Budapest: Network TwentyOne. / 2. fejezet – Az internet kultúrája (pp. 45-71.) 46. oldal 47. oldal

[4] Szűts Z. (2012). Az internetes kommunikáció története és elmélete. Médiakutató 2012. tavasz.: http://mediakutato.hu/cikk/2012_01_tavasz/01_internetes_kommunikacio_tortenete

Utolsó letöltés: ‎2015. ‎február ‎12., ‏‎12:20

[5] Szűts Z. (2012). Az internetes kommunikáció története és elmélete. Médiakutató 2012. tavasz.: http://mediakutato.hu/cikk/2012_01_tavasz/01_internetes_kommunikacio_tortenete

Utolsó letöltés: ‎2015. ‎február ‎12., ‏‎12:20

[6] Szűts Z. (2012). Az internetes kommunikáció története és elmélete. Médiakutató 2012. tavasz.: http://mediakutato.hu/cikk/2012_01_tavasz/01_internetes_kommunikacio_tortenete

Utolsó letöltés: ‎2015. ‎február ‎12., ‏‎12:20

[7] Szűts Z. (2012). Az internetes kommunikáció története és elmélete. Médiakutató 2012. tavasz. http://mediakutato.hu/cikk/2012_01_tavasz/01_internetes_kommunikacio_tortenete

Utolsó letöltés: ‎2015. ‎február ‎12., ‏‎12:20

[8] Szűts Z. (2012). Az internetes kommunikáció története és elmélete. Médiakutató 2012. tavasz. http://mediakutato.hu/cikk/2012_01_tavasz/01_internetes_kommunikacio_tortenete

Utolsó letöltés: ‎2015. ‎február ‎12., ‏‎12:20

[9] Szűts Z. (2012). Az internetes kommunikáció története és elmélete. Médiakutató 2012. tavasz. http://mediakutato.hu/cikk/2012_01_tavasz/01_internetes_kommunikacio_tortenete

Utolsó letöltés: ‎2015. ‎február ‎12., ‏‎12:20

[10] Castells, M. (2001). Az Internet-galaxis. Budapest: Network TwentyOne. / 2. fejezet – Az internet kultúrája (pp. 45-71.) 46. oldal.