Mit jelent a számomra? Eddigi gondolkodásomban milyen pro és con találatok vannak? Mit csinálok ezután másképpen a jövőben? Az alábbiakban ezekre a kérdésekre fogom majd keresni a választ.

Steve Jobs 2005-ös híres beszéde engem személy szerint nagyon megérintett. Vannak olyan részei a beszédének, amikkel tudok azonosulni, és olyan részei is, amik nagymértékben hatottak rám. Első gondolataim a beszéddel kapcsolatban az alábbiak voltak: megrendítő, drámai, erős, komor, szomorú. Ugyanakkor az egész annyira emberi. Nagyon jól megragadta a három történetet a saját életéből, melyet ő pontok kapcsolatának nevez. Ledöbbentett, hogy mennyire nyíltan és részletesen vallott magáról, és a fiatalkoráról: biológiai anyja, nevelőszülei, egyetemi évei, és a tény, hogy ő sosem szerzett diplomát (és mégis hová jutott és mekkora karriert futott be élete során). Már ennél a pontnál nagyon megsajnáltam; jómagam is tudom, hogy milyen az, amikor valaki nem gazdag családból származik, és azt is ha az ember szüleinek (sőt a családban senkinek) nincs diplomája. Nagyon jól tudom milyen érzés az, mikor a középosztálybeli egyszerű szülők összes megtakarított pénze a gyerekük taníttatására megy el. Tudom azt is, hogy milyen nélkülözni, milyen éhesnek lenni, és milyen az ha valamit nem kaphatok meg amit nagyon szeretnék. Szerintem az egész beszéde alatt nagyon erős és komoly szavakat használ, és ha odafigyelünk rá, akkor elgondolkodtat/töprengésre kényszerít. Ezután a beszéd után szerintem mindenki elgondolkozik azon, hogy mit, és hogyan csinált eddig, és a jövőben legalább megpróbál a dolgokhoz pozitívan állni (mindennek a jó/jobbik oldalát nézni). A legtöbb ember véleményem szerint, ha hasonló dolgokat élt volna át mint ő, minden bizonnyal depresszióssá vált volna, negatívan állt volna mindenhez és mindenkihez. Hasonló esetben a sorozatos kudarcok után másnál már jelentkezett volna a kétségbeesés, csalódottság, a világtól való elfordulás, legvégső esetben pedig -lehet ez durva kijelentés, de ilyenek a mai emberek- az öngyilkosság.

Steve Jobs-ban (vagy ahogy mi magyarok hívjuk „Dolgos Pisti”) nagyon becsülöm, hogy annyi rossz dolog után nem adta fel a harcot, és minden egyes padlóra kerülés után felállt, és azt mondta;  már azért is megcsinálom, már azért is bebizonyítom, mert ezek tesznek erősebbé, és minden egyes pofon csak arra inspirál, hogy valamit rosszul csinálok, de újra kell kezdenem és meg kell próbálnom önmagam érdekében, azért hogy boldog lehessek, és azért is, mert még sok dolgom van az életben. Nem adta fel a harcot nevelőszülők gyerekeként, amikor rájött, hogy ő olyan áron nem akar diplomát szerezni, hogy a nevelőszülei minden spórolt pénzüket rá költik; nem adta fel éhezés idején sem; nem adta fel, amikor kirúgták attól a cégtől, amit ő alapított; és nem adta fel a legkritikusabb helyzetben sem, amikor kiderült, hogy rákos, és meg fog halni. Minden „pont” egy jel volt számára, nem esett kétségbe, és páratlanul erős hozzáállással élte meg életének minden szakaszát. Meg volt mindene, de tudta jól, hogy ő is halandó, ő is ember, és a végsőkig küzdött. A beszéd után nem egy nagy cég fejét láttam benne, hanem egy egyszerű (bár lélekben megtört, de kívülről sebezhetetlen) embert, aki belenéz a halál szemébe, és egy nagyot nevet rajta. Számomra ez Steve Jobs stanfordi beszédének az üzenete, ilyen hatással volt rám. Eddigi gondolkodásom annyiban változott  Jobs beszéde után, hogy már nem gondolom azt bármiről is, hogy „nekem nagyon rossz”, hanem az jut eszembe, hogy lehet nekem is néha rossz valami, de vannak rajtam kívül mások, akiknek sokkal rosszabb (borzalmas) az élete. Vannak emberek, családok, akik rossz körülmények között élnek, szenvednek, éheznek; nincs tető a fejük felett, nincs meleg étel az asztalukon, tiszta ruhájuk, nincs meg nekik sokminden ami nekem megvan: biztos családi háttér, a lehetőség hogy tanulhatok, hogy dolgozhatok, hogy infokommunikációs eszközöket használhatok (internet, okostelefon, tévé, rádió), hogyha úgy tartja kedvem bármilyen szórakozási lehetőségnek hódolhatok (mozi, színház, hobbik, buli satöbbi). Jobban belegondoltam abba, hogy sok embernek sokkal rosszabb a helyzete mint nekem, és mégis boldogok (vagy megpróbálnak annak látszani), és mégse szomorúak, és megpróbálják a lehetőségeikből a maximumot kihozni. Steve Jobs jelenleg engem arra inspirál, hogy sikerrel lezárjam a főiskolai tanulmányaimat (még ha nehéz is); szerezzem meg amint csak tudom a nyelvvizsgát, diplomát, találjak egy jó munkahelyet, és találkozzak kedves és jó emberrekkel, akik nem lefelé húznak engem, hanem pluszt adnak nekem/építenek engem. Tegyek meg mindent magamért, és másokért, hogy boldog lehessek.